Elismerték a határvédelmi munkát (+ fotók)
Az elmúlt hét végén Mórahalom adott otthont a második határvédelmi polgárőr fórumnak, ahol a határvédelemben résztvevő polgárőröket is elismerték.
Az Országos Polgárőr Szövetség 2015. óra részt vesz a határvédelmi feladatok segítésében, illetve a határmenti települések bűnmegelőzési tevékenységében. Az OPSZ Határvédelmi Polgárőr Tagozata november 24-én, Mórahalmon tartott fórumot, ahol a tagozat elnöke, Csorba Sándor tartott beszámolót a 2018-as év eredményeiről.
– A határvédelmi feladatokban 83 egyesület 1705 polgárőre vett részt eddig, összesen 10 megyéből. A szolgálati órák száma meghaladja 2018-ban a 97 ezret, amely elismerésre méltó eredmény – foglalta össze az idei év adatait Csorba Sándor a határvédelmi tagozat elnöke. – A polgárőrök elsősorban a határ menti településeken láttak el bűnmegelőzési feladatokat, de emellett segítették az illegálisan hazánkban tartózkodók felderítésének munkáját szorosan együttműködve a társhatóságokkal – mondta a tagozat vezetője.
A meghívottak között volt Balázs László r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Főosztályvezetője, aki dr. Balogh János r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány köszönetét továbbította a jelenlévők, ezáltal a polgárőrség egésze felé azért az áldozatos munkáért, amelyet önként, állampolgári kötelességtudatból végeztek a polgárőrök eddig. Az ezredes összegezte az eddigi munkatapasztalatokat, illetve a közös szolgálatellátás eredményeit. Kiemelte a migrációs nyomás enyhült, de nem szűnt meg. Szükséges a polgárőrség hathatós munkája a helyzet kezelésében, hiszen a határsértők továbbra is megpróbálnak bejutni Magyarország területére.
A felszólalók között volt dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, aki beszédében utalt a határvédelmi feladatok kezdeti mozzanataira is.
– Emlékszem, amikor 2015-ben felmerült a polgárőrség szerepe a határvédelemben, akkor sokan szkeptikusan nyilatkoztak. Alig telt el három év és sikerekről, eredményekről beszélünk. Én úgy gondolom, a haza védelme közös érdek és ebből a polgárőröknek is ki kell venniük a részüket. Az elmúlt éve során, amikor migránsok ezrei indultak meg a zöldhatáron, szükség volt a polgárőrség segítségére, hiszen hatalmas nyomás helyezkedett az országra. Megalakult a Határvédelmi Tagozat, amely azóta is kiváló, kimagaslóan magas színvonalú munkát végez. Legyünk büszkék arra, hogy az ország, a rendőrség stratégiai partnerének tekint bennünket a közrendvédelem, a bűnmegelőzés területén. Máig vannak olyan hangok, amelyek kritikával illetik a polgárőrséget, azonban ezeknek nem szabad teret engedni. Beszéljenek helyettünk az eredmények, a sikerek – szögezte le dr. Túrós András az OPSZ elnöke.
A programnap a lovas tagozat munkájának bemutatásával folytatódott, majd a felszólalások következtek. Itt elsősorban a határvédelemmel érintett megyék, települések polgárőr vezetői mondták el tapasztalataikat, véleményüket, észrevételeiket. A fórum zárásaként dr. Túrós András elismeréseket adott át mindazoknak, akik aktívan részt vettek a határvédelmi feladatok segítésében.
- Jászovics László
- Boros Viktor
- Turcsán István
- Timár József
- Sárközi László
- Turó István
- Battancs Erika
- Kaszás Mihály
- Bokányi Zoltán
- Vezdén János
- Fődi S. Andrásné
- Cseh László
- Csízik Mihály Gergő
- Pálfi István
- Magyar Zsolt
- Török László
- Tóth Gyula
- Zsigri Márta
- Szilágyi Gábor r. alezredes.
Határvédelmi Emlékérem díjat kaptak:
- Pócsik László
- Filep Sándor
- Burik József
- Kálmándi Árpád
- Sárosi Lajos
- Szalkai László
- Deák Olivér
- Ianos Norbert
- Csőke Zsolt
- Berniczei-Royko Ádám
- Gyarmati Sándor
- Rácz István
- Németh Attila
- Grünfelder Mátyás
- Erdősi Gyula
- Ránics János
- Vörös Ferenc
- Háló Imre
- Tulipán Miklós.
Minden díjazottnak gratulálunk!
(Szöveg: Erdős Csaba, fénykép: Peti József)