szombat, április 20, 2024
Galéria

Vírus 2016

2016. június 2.-án és 3.-án került megrendezésre a PTE és a BM Katasztrófavédelmi Igazgatóság által a „Vírus 2016 – virológiai veszélyek megelőzése, kezelése és regionális szintű megoldások” elnevezésű konferencia és gyakorlat.
A Polgárőrök a június 3.-i programon vettek részt, amelyen az első feladat egy romosodott épület felderítése és a bent rekedt személyek kimentése volt. A pécsi önkéntesek a romosodott épületet ideiglenesen megtámasztották, amelyhez az erdőből nyertek faanyagot, majd elkészítették az oldaltámaszt is. Ezután a tűzoltók bejuthattak az épületbe és kimentették a bent rekedteket. A legnehezebb személyt mentették ki legelőször, de szükség volt hordágyakra is, melyeknek szállításában a polgárőrök segédkeztek. Ezután minden kimentett ember orvosi ellátásban részesült orvosok, orvostanhallgatók és pszichológusok által.

A második gyakorlatban egy újabb épületomlás következett be, melynek következményeképpen nehezen megközelíthető helyen rekedt embereken kellett segíteni. A pécsi önkéntesek kötélpályát építettek ki, majd speciális hordágy használatával juttatták ki a sérültet. A mélyben egy gyanús laboratóriumra bukkantak, és a mentősök is rosszullétre panaszkodtak, ami megnehezítette a helyzetet. Emiatt izolált körülmények között kellett mind a sérült, mind pedig a mentésben résztvevők egészségügyi ellátását megszervezni. A veszélyes anyag beazonosítására riasztották a katasztrófavédelmi mobil labort, azonban további elemzésekre is szükség volt a veszélyes anyag kapcsán, melyet a katonák folytattak le.
A nézők élő közvetítésen keresztül egy kivetítőn követhették nyomon, az épületen belüli illetve a nehezen megközelíthető helyeken lévő történéseket.

A polgárőrök mindkét gyakorlat során a személyek szállításában, a terület biztosításában, és kutatásokban vettek részt.