Új eszközöket vehettek át az önkéntes szervezetek

A központi költségvetésben 2018-ban hétszázmillió forint állt rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. December negyedikén a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal megállapodást kötött egyesületek és mentőcsapatok vehették át a pályázaton nyert eszközöket, felszereléseket.
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon tartott ünnepségen jelen volt Mácsai Antal tű. ezredes, főtanácsos igazgató, Szűcs István Tibor tű. alezredes, tűzoltósági- és Domján Gábor tű. alezredes, polgári védelmi főfelügyelő.

A köszöntőben az igazgató kihangsúlyozta, hogy milyen nagy szükség van az önkéntes tűzoltó egyesületekre, és a mentőszervezetekre, sok olyan tűzoltói beavatkozás van, amelyek során bátran támaszkodhat a katasztrófavédelem az önkéntesek munkájára, szakértelmére, segítségére. Az élet- és vagyonbiztonság megóvása nagy feladat, gyors, szakszerű beavatkozást igényel, ehhez pedig a szakértelem mellett professzionális eszközökre is szükség van.

Évek óta a karácsony előtti időszakban adja át az Igazgatóság a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség által kiírt pályázaton elnyert eszközöket, berendezéseket és felszereléseket. Ez évben hétszázmillió forintra lehetett pályázni, a tavalyi költségvetéshez képest, idén százmillió forinttal bővült a keret.

Baranya megyében az önkéntes mentőszervezetek közel kétmillió forintot, míg az önkéntes tűzoltó egyesületek csaknem tízmillió forint összegű pályázati támogatást nyertek el.

A köszöntőt követően az igazgató a főfelügyelőkkel közösen átadta az önkéntes tűzoltó egyesületeknek és az önkéntes mentőszervezeteknek a pályázaton nyert eszközöket.

A felszerelések között a tűzoltói beavatkozás alapeszközei, tömlők, védőruházat, légzőkészülék, motoros fűrész, sisaklámpa, mászóöv, és mentőkötél is szerepelt.

forrás:Baranya Megyei Katasztrófavédelem

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás