csütörtök, március 28, 2024
Polgárőrség

Tömegverekedést akadályoztak meg a Pécsi Polgárőrök

2018. június 2- án a Mecsek Polgárőr Egyesület tagjai szolgálat közben kiabálásra lettek figyelmesek a Lánc utca közelében. Egy hatfős társaság tagjai fenyegették egymást akik  miután meglátták a polgárőröket  egy része az egyik ház  lépcsőházán keresztül elmenekült, a többiek pedig az épületet megkerülve utánuk eredtek. A polgárőrök észrevették, hogy egy nőnél vascső van, ezért őt visszatartották, az eszközt pedig elvették tőle. A csoport többi tagja eközben ismét egymásra talált, újra kiabálástól volt hangos a környék. A polgárőrök is hamar ott termettek, ám ekkor tovább fokozódott a helyzet, kiderült ugyanis, hogy az egyik garázda zsebében kés lapul.

A lakók és a polgárőrök hívásának köszönhetően ekkor már úton voltak a helyszínre a rendőrök, akik rövid időn belül megérkeztek. Mikor a csoport tagjait megmotozták, kiderült, hogy a férfinál valóban volt egy kés, így nem sokon múlott, hogy komoly sérüléssel járjon a csetepaté.

A vascsővel felszerelkezett nőt, az említett férfit, illetve a banda még egy tagját a rendőrök előállították, ellenük csoportos garázdaság gyanújával indult eljárás. A Pécsi Rendőrkapitányság nem felejtett el köszönetet mondani a polgárőrök intézkedéséért, a napokban hivatalos levélben elismerésüket fejezték ki a bátor és szakszerű munkáért.