Tisztújító közgyűlés a Bólyi Polgárőr Egyesületnél

2017 február 15. tartotta rendkívüli Tiújító közgyűlését a Bólyi Polgárőr Egyesület. Az Egyesület Elnöke köszöntötte a megjelenteket és megnyitotta a Közgyűlést, Javaslatot tett a levezető elnök személyére.
 
Napirendi pontoknak megfelelően a levezető elnök javaslatot kért a közgyűléstől az elnök személyére. A tagok közül egy jelölést kapót Peti József, ő ezt elfogadta. A levezető elnök, további jelölés hiányában szavazásra bocsátotta az elnöki mandátumot. A résztvevők nyílt szavazással, 22 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 6 tartózkodás mellet elfogadják Peti Józsefet elnöknek. Alelnököknek Peti József elnök Burai Szabolcsot és Reisz Lászlót jelölte. A jelöltek elfogadták a jelölést. Mindkettőjüket egyhangúan elfogadta a tagság alelnöknek.    Az elnök meg köszönte a bizalmat és a résztvevő tagoknak elmondta a következő időszak tervezetét. Peti József többek közt beszélt a gazdálkodás fontosságáról és a benyújtott működési pályázat alakulásáról!

Továbbá közölte, hogy a polgárőr szolgálatok esetén szeretné, ha a tagok önállóbbak lennének. Bejelentette, hogy az elnökség felé terjeszti először, hogy három tagozatot hozzanak létre a közösség építése reményében. Ezek a következők lenének. Sport tagozat, Női és családi és katasztrófa tagozat. Ennek a feladatnak 2018januárra tervezi az elfogadtatását a közgyűléssel. Szoba került még a szolgálati gépjármű fontossága is.        

 Burai Szabolcs és Reisz László megköszönték a bizalmat és a közösségépítésre hívták fel a figyelmet.        A vendégek közül Süllős István Mohácsi Polgárőr Egyesület elnöke járási koordinátor méltatta az eddigi eredményeket és további sok sikert kívánt az egyesületnek!           

Forrás: Peti József                                    

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás