csütörtök, március 28, 2024
Polgárőrség

Szüreti rendezvények biztosítása Baranyában

 Szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg Palkonyán a Szüreti nyitott pincék elnevezésű rendezvényt és ezután Október első hétvégéjén Villányban immár 31.alkalommal rendezték meg a Villányi Vörösbor fesztivált! A Peterdi Polgárőrség  és  Drávacsehi Polgárőr Egyesület  is részt vett a rendezvényeken ahol a legfontosabb feladatok között szerepelt forgalom irányítás, kocsival érkező vendégek parkoltatása, valamint a rendezvény zavartalan lebonyolításának elősegítése volt. A feladatokat a Villányi és a Siklósi rendőrség munkatársaival közösen látták el. Mindkét rendezvényen több ezer vendég szórakozott, de a feladatokat sikeresen oldották meg. Rácz Lajos a Peterdi Polgárőr Egyesület elnöke ezúton szeretné megköszönni a polgárőr kollégák munkáját valamint a Villányi és Siklósi rendőrség rendőreinek segítségét és bizalmát mellyel nagyban elősegítették a munkájukat.Valamint  még a Drávacsehi Polgárőr egyesület két tagjának a munkáját is megköszönni amit a Villányi Vörösbor fesztiválon nyújtottak. 

forrás: Rácz Lajos