csütörtök, március 28, 2024
Megelőzés

Rövid nappalok, csúszós utak

A Siklósi Rendőrkapitányság azt tanácsolja, hogy az őszi időjárás beköszöntével a közlekedési szokásokon is változtassanak a járművezetők.

A hétvégi óraátállítást követően előfordulhat, hogy már sötétben indulunk a munkába, és a hazafelé vezető úton is korábban ránk sötétedik. Az éjszakai fagyok miatt az úttest csúszóssá válhat, a sötétség és az egyre gyakrabban leszálló köd pedig próbára teszi érzékszerveinket, ráadásul a szokásosnál fáradtabbnak érezhetjük magunkat. A vezetési képességeinkre és reakcióidőnkre ez hátrányosan hat, melynek hatására növekedhet a közúti balesetek kockázata.

A Siklósi Rendőrkapitányság azt tanácsolja a járművezetőknek, hogy ne a legnagyobb megengedett sebességgel közlekedjenek a késő őszi és téli időszakban, hanem lassabban, a megváltozott látási és útviszonyoknak megfelelően. A jármű sebességét úgy válasszák meg, hogy azt biztonságosan meg lehessen állítani egy hirtelen fellépő akadály esetén is.

A szabad ég alatt parkoló autók ablakai párásak lesznek reggelre, illetve a téli időszakban le is fagynak. Soha ne induljanak el úgy, hogy csak egy kis helyen jégmentesítik a szélvédőt, az oldalsó ablakokat, valamint a visszapillantó tükröket, hiszen így a megnövekedett holtterekkel saját magukat akadályozzák a szabad kilátásban, és nem észlelik időben a közlekedés egyéb résztvevőit.

További veszélyt jelent a közlekedőkre a fákról lehulló levéltömeg az első néhány fagyos éjszaka után, és hasonlóan kockázatos az őszi betakarítási időszakban a mezőgazdasági gépek által felhordott sár miatt csúszóssá váló utakon a sebesség helytelen megválasztása is. A reggeli elindulás előtt és hazaérkezéskor is ellenőrizzék a világító-berendezések működőképességét, illetve haladéktalanul reagáljanak a jármű által adott, ilyen jellegű hibajelzésekre. Nemcsak az útszakasz láthatóságát befolyásolja negatívan az üzemképtelen tompított fényszóró, de a közlekedés egyéb résztvevői is nehezebben észlelik járművünket. Természetesen az elkövetkező időszakban különösen fontos a hátsó lámpák és a ködfényszórók helyes működése is. Az útburkolat áthűlésével a nyári abroncsok már nem nyújtanak kellő tapadást, javasolt mielőbb elkezdeni a téli gumik felszerelését. Induláskor alacsony sebességnél történő fékezéssel ellenőrizhető az útburkolat állapota, hiszen attól, hogy jól tudunk gyorsítani, egyáltalán nem biztos, hogy meg is tudunk állni. A fékút hosszabbá válik a nyáron megszokottakhoz képest. Ha lassabban tudunk közlekedni a csúszós utak és a leszálló köd következtében, mindig induljunk korábban útnak, mert a sebesség helytelen megválasztása és a kapkodás könnyen vezethet tragédiához.

A balesetek elkerüléséért a legtöbbet mi magunk tehetünk azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve, toleranciát mutatva veszünk részt a közlekedésben.

Figyeljünk oda egymásra,

… hogy mindenki hazaérjen!

forrás: police.hu