csütörtök, március 28, 2024
KatasztrófavédelemMegelőzésPolgárőrség

Polgári Védelmi Gyakorlat Palkonyán (+fénykép és videó)

A palkonyai önkormányzat 2018. április. 21.-én 9 órai kezdettel, 24 önkéntes illetve állami szervezet 174 tagjának részvételével Polgári Védelmi Gyakorlatot tartott a települést veszélyeztető kockázatok hatékony kezelése érdekében. A rendezvény a település önvédelmi képességének erősítése mellett lehetőséget adott a katasztrófavédelmi együttműködési megállapodással rendelkező önkéntes szervezetek nemzeti minősítő rendszerben történő besorolására és a társszervek, illetve a közműszolgáltatók együttműködésének gyakorlására is. A gyakorolt mozzanatok között a helyi közlekedési infrastruktúra lehetséges baleseteihez kapcsolódóan három helyszínen, a Villányi- Pogányi-vízfolyás okozta veszélyek helyi kezelését gyakorolták két helyszínen, a nagy létszámú emberseregletet megmozgató sport és kulturális rendezvényekhez és zarándoklatokhoz kapcsolható esetleges sérült/eltévedt személyek megsegítését szem előtt tartva két helyszínen, veszélyes fák kezelését és a vasúti kereszteződés beláthatóságát biztosítandó két helyszínen működtek a helyi koordinátorok irányítása mellett a munkaműhelyek. Az egyes mozzanatok végrehajtása minden helyszínen egyszerre, a kijelölt feladatkoordinátorok által előkészített feladatsorokhoz és a résztvevők fizikai és anyagi-technikai felkészültségéhez igazítottan történt.

A helyszíneken alapvető vízkár-elhárítási tevékenységet, sérült kimenekítése, gépjármű tűzoltás, szennyvíz átemelő bevédése, személygépkocsi vágási gyakorlat, sérült kiemelés, vízből mentés, veszélyes fák kezelése, sebimitáció, Vöröskeresztes gyűjtőhely működtetése, eltűnt személy keresése, alapvető élelmezési ellátásra alaptábor és mozgó ellátó pontok működtetése, vezetés irányítást támogató csoport működtetése volt megfigyelhető.

A gyakorlati feladatok ideje alatt a rendőrség a Peterdi Polgárőr Egyesület és a Tenkes Lovas Sport Hagyományőrző és Polgárőr Egyesület a közúti forgalmat félútpályás illetve teljes útzárral biztosították.

A gyakorlaton részt vettek:

  • Palkonya település polgárvédelmi szervezeteinek állománya
  • Bonyhádi Tűzoltó Egyesület
  • Magyarbóly Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Ófalui Német Nemzetiségű Önkéntes Közhasznú Tűzoltó Egyesület
  • Hosszúhetényi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Villány Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Határszél Önkéntes Tűzoltó Speciális Kutató Mentő Egyesület
  • Baranya Speciális Mentők Egyesület
  • Szentflórian Önkéntes és Ifjúsági Tűzoltó Egyesület
  • Pécsi Mentőkutyás Egyesület
  • Peterdi Polgárőr Egyesület
  • Galenus Mentőszolgálat
  • Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete
  • Siklósi JMCS terepautósai
  • Tenkes Lovas Sport Hagyományőrző és Polgárőr Egyesület
  • MÁV
  • Erdészet
  • Rendőrség ( Siklósi RK )
  • Hit Gyülekezet Szeretetszolgálata
  • BMKI, Siklósi KVK, HTP
  • Újpetrei Általános Iskola