csütörtök, március 28, 2024
OPSZ

Pályázatok kiírásáról is döntöttek

Gyors, pörgős és vélemény gazdag volt az OPSZ április 20-i elnökségi ülése.

Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke által, a Készenléti Rendőrség nagy tanácstermében megtartott elnökségi ülésen a részvevők először megtárgyalták, majd elfogadták az OPSZ által ebben az évben kiírásra kerülő „Polgárőr Város, Polgárőr Község, Fővárosi Polgárőr Kerület” pályázat feltételeit, melynek kiírása és részletes ismertetése hamarosan olvasható lesz az opsz.hu oldalon. Ezután a Szomszédok Egymásért Mozgalom megújítása és jövőbeli lehetőségeinek felkutatását, illetve bemutatását szorgalmazó pályázat részleteit is megtárgyalták, és mindkettő pályázati kiírást egyhangú szavazattal elfogadtak.


Pausz Ferenc közlekedési alelnök rövid tájékoztatást adott a Családi Közlekedési vetélkedő szervezésének állapotáról, így arról is tájékoztatta az elnökséget, hogy idén, az autóvezetési feladatoknál egy terepjáró is rendelkezésre áll. Ez azért is jó, mert – mint ismeretes – sok polgárőr egyesület kapott terepjáró szolgálati autót, nekik a szőlőhegyeken, az erdőterületeknél, árterekben akár úttalan utakon is tudniuk kell biztonságosan közlekedni. Pausz Ferenc megerősítette: Idén is színvonalas programokkal, feladatokkal várják a versenyre a polgárőr családokat.
Ezt az OPSZ-hez tagfelvételét kérő hét polgárőr egyesület kérelmének elfogadása követte, majd dr. Balogh Endre igazgatási vezető a járási koordinátorok tevékenységéről készült jelentést ismertette.

Dr. Túrós András ennek kapcsán kiemelte: Az OPSZ elnöksége fejezze ki köszönetét és nagyra értékelését a 160 járási koordinátor elvégzett munkájáért. Az OPSZ elnökségének, a járási koordinátor intézményének megalakításáról szóló döntése a jó és megalapozott döntések közé tartozik. A koordinátorok pillérei az OPSZ működésének, tevékenységük nélkülözhetetlen. Az Elnök javasolta, hogy a 160 koordinátor  gazdája az igazgatási elnökhelyettese legyen. Továbbá kezdeményezte egy kelet-magyarországi és egy dunántúli egyeztetés megrendezését a koordinátorok, az OPSZ és a megyei vezetők között.
Következő napirendi pontként Zámbó Péter szakmai alelnök a tagozatok és munkabizottságok 2017. évi munkájukról adott beszámolót. Ehhez a tagozatok illetve munkabizottságok vezetői is hozzászóltak. Végezetül az elnökség tagjai javaslatot tettek az idegenforgalmi szezont érintő polgárőr feladatokra, különös tekintettel a Balaton, a Velencei-tó, Tisza-tó, Fertő-tó és a Duna mentén.

forrás: OPSZ