csütörtök, március 28, 2024
Pályázat

Pályázat bűnmegelőzési projektek megvalósítására

A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában megjelölt célok megvalósítását szolgáló projektek kidolgozására nyílt bűnmegelőzési pályázatot hirdet.

Az NBS négy fő prioritásának figyelembe vételével a pályázatok célja olyan bűnmegelőzési projektek megvalósítása, amelyek a helyi szinten megjelenő, valós problémákat feltárva, az érintett célcsoportokat azonosítva, a szükséges állami és civil szervezeteket bevonva, az indikátorokat megfelelően meghatározva, a fenntarthatóságot szem előtt tartva reális alternatívát nyújtanak a bűnmegelőzési törekvések elérésére.
Elsősorban településbiztonságra, a gyermek- és ifjúságvédelemre fókuszáló, illetve a bűncselekmények áldozatainak segítését, az áldozattá válás megelőzését valamint bűnismétlés megelőzésére irányuló pályázatokat várunk. Ha szeretne megtervezni és végrehajtani egy hosszútávon fenntartható, a helyi igényekre szabott programot, ne hagyja ki a lehetőséget: keressen partnereket és pályázzon!

A pályázati támogatás 100 százalékos intenzitású
, azaz a projekthez saját forrást nem kell biztosíta.
A rendelkezésre álló keretösszeg: 130.000.000 Ft, azaz egyszáz-harmincmillió forint.
Egy pályázatra fordítható támogatás összege: minimum bruttó 8 millió forint – maximum bruttó 20 millió forint.
A pályázatok beadási határideje: 2018. május 18. (péntek) déli 12:00 óra

A PÁLYÁZATRÓL A NEMZETI BŰNMEGELŐZÉSI TANÁCS HONLAPJÁN TÁJÉKOZÓDHAT RÉSZLETESEN.