csütörtök, március 28, 2024
OPSZ

Nyugat-magyarországi Polgárőr Kommunikációs Fórum

2017. október 14-én került megrendezésre a Nyugat-magyarországi Polgárőr Kommunikációs Fórum Szombathelyen. Az országban egyedülálló kezdeményezés a Vas Megyei Polgárőr Szövetség és a Polgárőrök.hu közös rendezésében jött létre.

A fórum létrejöttének legfőbb célja az volt, hogy hozza össze a megyei szövetségek sajtó munkatársait, vezetőit, hogy tapasztalatot cserélhessenek egymással, illetve, hogy felhívja az országos vezetők figyelmét arra, mi az ami nehézkesen megy és mi az ami jól a kommunikáció terén.

A fórumot Bedi Ákos a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, ahhoz, hogy egy tevékenység teljes körű legyen, azt jól kell kommunikálni, melyhez szükséges egy olyan sajtós csapat, mely aktívan tevékenykedik.

Köszöntője után az előadók következtek, ahol elsőként Tóth Zoltán, az Országos Polgárőr Szövetség sajtófőnöke szólalt fel. Előadásában hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja a megyékben tevékenykedő referensek munkáját, valamint beszélt az országos szövetség külső és belső kommunikációs tervéről, a sajtó kapcsolatokról is. Fontosnak tartja a fiatalok megszólítását, bevonását a polgárőrség kötelékébe és ehhez a feladathoz a megyék kommunikációjára is nagyban számít.

Egyed László tű. alezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője tájékoztatta a fórum résztvevőit a megyei katasztrófavédelem sajtómegjelenéseiről. Előadásában szót ejtett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság médiaszerveréről, valamint a vas megyei igazgatóság honlapjának felépítéséről. Kiemelte a közösségi média fontosságát, valamint hangsúlyozta, a szóvivő egyik kiemelt feladata a kezdeményezés, a téma érdekessé tétele a sajtó felé.

 Tánczos Mihály, a 112 Press főszerkesztője beszélt a sajtó megjelenések hibáiról, a sajtó fotó szerepéről és arról, mi szerepeljen rajta, valamint a videók rögzítésének folyamatáról és fontosságáról. Beszélt az események közlésének formáiról, a helyszíni élő tudósítások veszélyeiről és hasznáról.

 

 

Péntek Róbert, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség sajtóreferense, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség Kommunikációs Csoportjának működéséről és céljairól tájékoztatta a megjelenteket

. Kiemelte, hogy a sajtó referensek szóvivők, a megyéjükben tevékenykedő polgárőrökért dolgoznak. Ez a megbízás nem egy pozíció, hanem egy elvégzendő feladat, melyben helyt kell állni.

Hladon Sándor, a Polgárőrök.hu főszerkesztője az önkéntesség és a polgárőrség kommunikációjának összefogásán túl a „több mint önkéntesség” érzéséről, az elhivatottságról, valamint a kapcsolatok kiépítéséről és azok ápolásáról beszélt.

 

 

 

A Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetség képviseletében Zóka Benjámin sajtóreferens vett részt a fórumon.

forrás: Vas Megyei Polgárőr Szövetség