péntek, március 29, 2024
GalériaPolgárőrség

Motoros polgárőrök az akadálymentes napon

2019. szeptember 7-én került megrendezésre Orfűn a harmadik alkalommal Akadálymentes Turizmus Nap. A délelőtti kisebb zápor sem riasztotta el az érdeklődőket akik rendkívüli élményekben vehettek részt. A rendezvényt idén is a sporttábor, a sziget és a Medvehagyma-ház környékén zajlott a résztvevő fogyatékkal élők és segítőik részére. Lehetőség nyílt kipróbálni olyan tevékenységeket, melyek fogyatékossággal élőként nem, vagy csak nehezen kivitelezhetőek. Például autót vezethettek a látássérültek, motorozhattak a mozgássérültek, vagy akár lovagolhattak is a fogyatékossággal élők – persze szakemberek és önkéntesek segítségével. A Baranyai Motorkerékpár Polgárőr Egyesület motorjait sokan kipróbálták, idén is a tavalyi nagy kedvenc háromkerekű volt a legnépszerűbb. Füziné Kajdy Zita polgármester aki egyben az Orfűi Polgárőr Egyesületet elnöke is elmondta számára is szívet melengető a kezdeményezés, évek óta nagy kedvvel látogat el az Akadálymentes Turizmus Napra.

forrás: pécs tv