csütörtök, március 28, 2024
GalériaIfjú PolgárőrségPolgárőrség

Mindenszentek és Halottak Napja Baranyában

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság felkérésének eleget téve a Baranya Megyei Polgárőrök mindenszentek és  halottak napja idején nagy létszámban és szinte folyamatos szolgálatot láttak el a polgárőreink és a közösségi szolgálatra jelentkező középiskolás diákok.

A diákok részére a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2017. október 30-án  az őszi szünet első napján  a rendőrségnél végezhető közösségi szolgálatról tartott alapképzést a főkapitányság épületében. A képzésen elsősorban rendészeti ágazatban tanuló, közel 100 fő középiskolás diák vett részt, akik bűn- és baleset-megelőzési, valamint tűz- és munkavédelmi ismereteket sajátítottak el.

Pécsen és a környező településeken reggel 8-21 óráig 24fő polgárőr és 10-12fő közösségi szolgálatos diákok időközönként váltva egymást vettek részt a halottak napi rendezvények biztosításában. A közös- és az önálló, polgárőri szolgálatok során kiemelt feladatként kezelték a temetők és környékük fokozott bűncselekményi veszélyeztetettségét. Jelenlétünkkel igyekeztek a temetőkbe kilátogatók pozitív biztonságérzetet fokozni, több esetben sikerült megelőzni a bűncselekményt. Volt hogy a parkoló autónak letekerve találták az ablakát, vagy volt olyan is aki a slusszkulcsot felejtette az autóban.

A Szentlőrinci Polgárőr Egyesület Október 30-tól November 5-ig  17:00-21:00-ig és 20:00-00:00-ig Ezekben az időpontokban  kint vannak jelen 4 fővel a temetőben ebből 2fő közösségi szolgálatos fiatal.

 A Kistótfalui Polgárőr Egyesület Mindenszentek és halottak napja alkalmából a rendőrséggel szorosan együttműködve segítik a polgárőrök a temetők biztonságát, az oda érkezők parkolását, a környéken a biztonságos közlekedést.
 Szeretnénk köszönetet mondani a temetői szolgálatban részt vett polgárőröknek és közösségi szolgálatos diákoknak! Köszönjük!