csütörtök, március 28, 2024
Megelőzés

Megalakult a Baranya Megyei Bűnmegelőzési Tanács

Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa és Baranya Megyei Kormányhivatal között az elmúlt év végén kötött együttműködési megállapodás alapján – a Nemzeti Bűnmegelőzési Startégia célkitűzéseinek támogatása érdekében – 2019. február  napon megalakult a Baranya Megyei Bűnmegelőzési Tanács.

Mint azt dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott az alakuló ülés előtti sajtótájékoztatón elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával az országos szervezethez hasonló felépítésű és célú, de megyei szintű testület felállítására elsőként Baranya megyében kerülhet sor. Hozzátette, azért is örül ennek, mert ez a Kormányhivatal igazságügyi terülten dolgozó szakemberei által végzett kiváló munka elismerése is egyben.

– A Baranya Megyei Bűnmegelőzési Tanács létrejöttével, a szakterületen tapasztalható párhuzamosságok kiküszöbölésével, az önálló törekvések közös mederbe terelésével a bűnmegelőzés helyi szereplőinek összefogását erősítő kezdeményezések hatékony megvalósítására nyílik majd lehetőség – hangsúlyozta dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke.

A sajtótájékoztató keretében sor került annak a Mobil Bűnmegelőzési Centrumnak a bemutatására is, amelyet az idei évtől a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság használhat bűnmegelőzési tevékenysége erősítéséhez. A különleges mikrobusz kulcsait Balogh László rendőr ezredes, rendészeti főkapitány-helyettes vette át dr. Hatala József elnöktől. Majd ezt követően dr. Ambrus Zoltán rendőr alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető részletesen ismertette a járművel kapcsolatos tudnivalókat. Mint elmondta, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak köszönhetően az országban összesen öt ilyen speciálisan felszerelt és kialakított kisbusz található. Ezekkel a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei fel tudják keresni a kistelepüléseket, és helyben tudják tájékoztatni a lakosságot. A buszban számos, az áldozattá válás elkerülését segítő információs anyag, bemutató eszköz található, tartozéka többek között egy olyan sátor is, mely betörésvédelmi szobává alakítható.

(Baranya Megyei Kormányhivatal)