csütörtök, március 28, 2024
OPSZ

Közös cél érdekében dolgozunk

Körzeti megbízottak – polgárőrök együttműködése

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége egyhangú határozattal mondott köszönetet és fejezte ki elismerését a Rendőrségnek a körzeti megbízottak és a polgárőrök közötti együttműködés hatékonyságáért.

Mindennek előzményeként Zámbó Péter, az OPSZ szakmai alelnöke vezette fel a napirendet, amelynek keretében a grénium jelentést hallgatott és vitatott meg a Körzeti Megbízottak /KMB/ és a Polgárőr Egyesületek együttműködésének tapasztalatairól. A napirend tárgyalására meghívták dr. Medveczki Zsolt c. r. alezredest, az ORFK kiemelt főreferensét, valamint Molnár Zoltán r. főtörzszászlóst és Biacsi Sándor r. főtörzszászlóst, sümegi illetve tatabányai körzeti megbízottakat.

A szakmai alelnök szóbeli kiegészítőjében egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet: a KMB-s Szabályzatot 2016 januárjában egy ORFK belső szabályzat megújította, igaz: az együttműködési készséget a Polgárőrségre telepítette. Ugyanakkor a szolgáltató Rendőrség egyik igen szép megnyilvánulása, hogy a KMB-s több helyen a polgárőr egyesület vezetője, vagy tagja is. Bár a Rendőrségi Törvényben a lakossági együttműködés szerepel, az ORFK szabályzata már kitér arra is – mutatott rá Zámbó Péter –, hogy a körzeti megbízott közös szolgálatot láthat el az önkéntes bűnmegelőzővel, kvázi járőrtársként említik itt a polgárőrt. Ez főként azokon a területeken hasznos, ahol kevés a KMB-s, vagy éppen elvezényelték a körzeti megbízottak egy részét, s akkor a közös szolgálatnak köszönhetően megsokszorozódik a bűnmegelőzési szerep. Köztudott, hogy éjszaka a KMB-s egyedül nem mehet szolgálatba, ily módon felértékelődött a polgárőrrel közös szolgálatok szerepe! Ezt a tényt kellene – javasolta az alelnök – az új szabályzásnál megerősíteni!

A tartalmas szakmai vitában pro és kontra érvek, hozzászólások hangzottak el az elnökség tagjaitól. Többen is azt vetették fel: a napi életből, tapasztalatokból egyértelmű, hogy településfüggő az együttműködés. Más arra irányította rá a figyelmet: ha egy körzeti megbízott a sajátjának érzi települését, nem lehet meg a polgárőrök nélkül, hiszen nekik van a legnagyobb hely- és emberismeretük! Az is elhangzott többektől: speciális képzést kell kapniuk a bűnmegelőzőknek ahhoz, hogy igazi társai lehessenek a körzeti megbízottaknak. Ezen képzéseket a KMB-snek kell tartania az egyesületnél! Ám a rendőrök képzésénél nem, vagy alig esik szó a Polgárőrségről. Éppen ezért szükséges, hogy már a Rendőr Szakközépiskolákban is legyen tananyag a Polgárőrség, miként ez megvalósult a Közszolgálati Egyetemen.

A rendőrségi véleményt tolmácsolva dr. Medveszki Zsolt c. r. alezredes rögvest kijelentette: a Körzeti Megbízotti Szabályzatban sarokkő a Polgárőrség! Bár nem minden rendőr alkalmas erre az együttműködésre, ennek ellenére a tapasztalatok azt mutatják: igen tartalmas ez az együttmunkálkodás, amelyben vannak még tartalékok!

Az ORFK főreferense is támogatta, hogy legyen tananyag a rendőrségi képzésben a Polgárőrségről készült tankönyv. Molnár Zoltán mindehhez hozzátette: a helyi vezető döntse el, ki az alkalmas önkéntes bűnmegelőző a közös szolgálatra! A Rendőrségnek is igen fontos, hogy a „kiválasztottak” képezzék, fejlesszék magukat, hiszen így válhatnak stratégiai partnerré!

Hogy a Sümegi Polgárőr Egyesületnél ez remekül működik, arra példaként említette meg: a területen tevékenykedő kilenc egyesület tagjaival körzeti megbízottként ezer óra közös járőrszolgálatot teljesített! Az elmondottakat mintegy aláhúzva tette hozzá Biacsi Sándor: a személyes kapcsolatok és a bizalom igen sokat jelent ezen a téren. Csak példaként említette meg: Tatabányán tíz éve nem volt gyermekeket érintő közlekedési baleset az iskolák környékén, köszönhetően a reggeli és délutáni közös rendőr-polgárőri „zebraszolgálatoknak”. Csak köszönni tudom az önkéntes bűnmegelőzőknek ezt a kiváló támogatást.

 

A napirendet összegezve dr. Túrós András, az OPSZ elnöke úgy fogalmazott: a 60 ezer körüli polgárőrből mintegy 300 aktív rendőr van. Bárha többen lennének! Le a kalappal előttük, különösen azok előtt, akik felvállalták, hogy polgárőrként vezetik, vagy éppen támogatják az egyesületeket. Ami az együttműködést illeti, a polgárőr egyesületeknek kell azt igényelni, hiszen a KMB-s a bűnmegelőzés szakmai irányítója az adott településen.

Bár kevés helyen, de előfordul, hogy a körzeti megbízott „átnéz” a polgárőr egyesület felett. Az itt elhangzottak is bizonyítják: rosszul teszi! Hogy még jobb legyen ez a szakmai kapcsolat, rövidesen elkészül egy módszertani segédlet ehhez kapcsolódóan.

Javasoljuk az ORFK illetékeseinek: egyetértésük mellett a körzeti megbízottak is merítsenek ebből! Egyben azt kérem az elnökségtől, hogy határozatban köszönjük és dicsérjük meg Molnár Zoltán és Biacsi Sándor körzeti megbízottak példamutató tevékenységét a polgárőrökkel való együttműködésért.

Nos, ennek kapcsán született az elnökség bevezetőben már idézett egyhangú határozata.

Tóth Zoltán

Fotó: Lőwinger Zoltán