csütörtök, március 28, 2024
Galéria

Közlekedésbiztonsági megyei verseny

2016. június 4-én megrendezésre került a Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny megyei döntője, melyet Dobó Ferenc r. ezredes Úr nyitott meg.

A versenyen 10 csapat mérhette össze tudását három különböző feladattípusban.
Elméleti ismereteiket közlekedési tesztlap kitöltésével bizonyították. Volt autós ügyességi pálya végül pedig egy szituációs feladat megoldása következett, mely során akár „életveszélybe” is kerülhettek egy fegyveres támadó által.

A végeredmény az alábbiak szerint alakult.
1. helyezést ért el a Pogányi Polgárőr Egyesület csapata: Szabó Rudolf és Székelyi Dusán.
2. helyezett a Pécsváradi Polgárőr Egyesület csapata lett: Bosnyák János és Szeifert István.
3. helyezést ért el a Bogádi Polgárőr Egyesület csapata: Biharvári Mónika és Kovács Roland.
Az abszolút egyéni győztes pedig Szeifert István Pécsváradról.
Gratulálunk a nyerteseknek!