csütörtök, március 28, 2024
Megelőzés

Körlevél a tanévkezdés biztonsága érdekében

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a tanévkezdés biztonsága érdekében körlevélben hívja fel a figyelmet a fokozott polgárőri szolgálat ellátására.

Az Országos Polgárőr Szövetség az eddigi gyakorlatnak megfelelően ebben az évben is kiemelt figyelmet kíván fordítani a TANÉVKEZDÉS BIZTONSÁGÁRA.
Ennek érdekében 2018. szeptember 3-tól szeptember 28-ig tartó időszakra a polgárőröket önállóan és a rendőrséggel szoros együttműködésben, elsősorban bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában fokozottabb részvételre hívom fel.

A 2018-ban meghirdetett „család, gyermek- és ifjúságvédelem” című program fontosságára is tekintettel a fokozottabb polgárőri szolgálat kiemelt céljai a következők:

  • az óvodák és iskolák környékén a gyermekbalesetek megelőzése, részvétel – a rendőrséggel együttműködve – az iskolák előtti reggeli és napközbeni forgalom-irányításban,
  • a gyermekek sérelmére irányuló jogsértő cselekmények (kábítószer, alkohol, dohány és egyéb, erőszakos jellegű események) megakadályozása,
  • segítség nyújtása a gyermekekre veszélyt jelentő személyek távoltartásához,
  • jelzésadás a jogsértő magatartásokról az illetékes hatóságoknak és az oktatási intézmények vezetőinek,
  • feladatok és intézkedések összehangolása a rendőrökkel, pedagógusokkal,
  • rendszeres tájékoztatás adása – az iskola vezetésével, az önkormányzattal és a rendőrséggel egyeztetve – a bűncselekmények és a közlekedési balesetek megelőzése, az ifjúság védelme érdekében tett tevékenységekről és kezdeményezések eredményeiről,
  • a „Család, gyermek- és ifjúságvédelem”, valamint az „Egy iskola – egy polgárőr” programok népszerűsítése, céljainak megvalósítása,
  • példamutató, körültekintő és fegyelmezett polgárőr szolgálat ellátása.

Felhívjuk a polgárőrök figyelmét, hogy a feladatok teljesítésénél tartsák be a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény előírásait, különös tekintettel az alábbiakra:

  • a 3. § (1) bekezdése szerint: a polgárőr egyesület alapfeladatként a helyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, a közúti baleset helyszínén, valamint bölcsőde, óvoda, általános és középiskola közvetlen közelében jelzőőri tevékenységet lát el.
  • a 20. § (4) bekezdése szerint: a jelzőőr nappal jelzőtárcsával, éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén piros fényt adó lámpával irányítja a forgalmat. Munkáját jól látható és hallható jelzésekkel köteles összehangolni. A jelzőőri tevékenységet végzőnek és jelzéseinek a megállási látótávolságból folyamatosan láthatóknak kell lenniük.
  • a 20. § (6) bekezdése szerint: a jelzőőri feladatokat ellátó polgárőr e tevékenysége során láthatósági mellénnyel kiegészített formaruhát visel. A láthatósági mellényen jól láthatóan fel kell tüntetni a „polgárőrség” megjelölést.

A területi polgárőr szövetségek elnökeinek figyelmét az alábbiakra hívom fel:

  • mozgósítsák a szövetségükhöz tartozó polgárőr egyesületeket a tanévkezdés feladataiban való részvételre;
  • vegyék fel a kapcsolatot az oktatási intézmények fenntartóival, a rendőrséggel egyeztetve szervezzenek közös szolgálatokat az általános iskolák, óvodák környékére bűnmegelőzési, közlekedés-biztonsági és baleset-megelőzési célból;
  • a feladatok teljesítéséhez vegyék igénybe a járási koordinátorok közreműködését.

Kérem tisztelt Elnök urat, hogy a 2018-2019-es tanév sikeres, baleset- és eseménymentes megkezdésének megvalósulása érdekében szíveskedjen a jelen körlevél tartalmát a tagegyesületeikkel megismertetni és az ezzel a tevékenységgel kapcsolatos munkájukat teljes mértékben támogatni.

Jelen körlevelemet az OPSZ internetes honlapján is közzéteszem.
Közreműködését előre is köszönöm!

Budapest, 2018. augusztus 29.

Tisztelettel:
Dr. Túrós András