Kitüntetéseket adtak át a Belügyminisztériumban

A Belügyminisztérium aulájában augusztus 17-én megtartott ünnepséges állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából elismeréseket adott át Kontrát Károly miniszterhelyettes, a BM parlamenti államtitkára.

A miniszterhelyettes ünnepi beszédében – többek között – hangsúlyozta: Magyarország ma azért létezik, mert az előttünk járó nemzedékek, amikor kellett, kiálltak az országukért és megőrizték azokat az alapokat, amelyeket Szent István tett le. Kiemelte, hogy a Szent Istváni alapoknak köszönhetően tudunk helytállni az Európát fenyegető népvándorlásban. Leszögezte: Magyarország ma is élen jár Európa védelmében, és ezért köszönet illeti a határainkat védő rendőröket és katonákat.

A rendezvényen Kontrát Károly az adományozók megbízásából eljárva 40 köztársasági elnöki kitüntetést, három címzetes főjegyzői és egy nemzetbiztonsági főtanácsosi címet, kilenc Életmentő Emlékérmet és 11 Bátorságért Érdemjelet, valamint két soron kívüli ezredesi előléptetésről szóló állományparancsot adott át az elismerésben részesülteknek. A kitüntetettek között Áder János, Magyarország köztársasági elnöke – a belügyminiszter előterjesztésére – a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát adományozta a civil bűnmegelőzés eredményességét a polgárőr mozgalom szervezésével és fejlesztésével növelő, példamutató szakmai tevékenysége elismeréseként Kardos Pálnak, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnökének, az Országos Polgárőr Szövetség katasztrófavédelmi alelnökének.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést adományozta a város közbiztonságának javítását a helyi polgárőr mozgalom megszervezésével és működtetésével szolgáló, felelősségteljes szakmai és vezetői tevékenysége elismeréseként Deák Imrének, a Baranyai Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége alelnökének, a Komlói Polgárőr Egyesület elnökének, a Komló és Hegyhát Járás járási koordinátorának.

 

A Hajdú-Bihar megyei Polgárőrség megszervezése, a Nyíradonyi Polgárőr Egyesület vezetése és a szituációs bűnmegelőzés kialakítása terén szerzett érdemei elismeréseként Nagy Gyulának, a Nyíradonyi Polgárőr Egyesület elnökének. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter állami ünnepünk alkalmából kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréseként előléptette – soron kívül – rendőr ezredessé dr. Christián László r. alezredest, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék vezetőjét, az OPSZ Elnökségének tagját.

Fotó: Csattos Pál

A Budapesti Rendőr-főkapitányság augusztus 18-án a Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumában rendezett ünnepségén Bucsek Gábor r. vezérőrnagy, a BRFK vezetője adott át elismeréseket az arra érdemeseknek. Az idén először adták át 13 fő részére a BRFK által a közelmúltban alapított Budapestért Emlékplaketteket. Ezt a főváros közbiztonsága érdekében végzett tevékenységért, a rendőrséggel való példás együttműködésért, valamint kimagasló helytállásért és önfeláldozó magatartást tanúsító polgárok kaphatják. Az elismerést az ünnepségen hat budapesti polgárőr, Antal Zsolt, Elimbi Benjamin, Neiser Ferenc, Szabó Tamás, Szántó Lajos és Windischmann Viktor is átvehették.

Forrás: OPSZ

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Print this pageEmail this to someone

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás