péntek, március 29, 2024
Polgárőrség

Járási polgárőr egyesületek képviselői találkoztak Komlón

2018. október 13-án Komlón  tartották a járás polgárőr egyesületei éves találkozójukat. A Komló-Hegyháti Járási Polgárőr Koordinációs Értekezleten jelen volt dr. Túros András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke is, aki a járásban lévő szervezetek képviselőinek beszámolója alapján mérte fel a térség helyzetét.

A „kerekasztalnál” helyet foglalt még dr. Váczi István rendőrezredes, a helyi rendőrkapitányság vezetője, Csirke Csaba rendőr alezredes, dr. Hessz Gabriella járási hivatalvezető, Polics József polgármester és Deák Imre a Komlói Polgárőr Egyesület elnöke.

A kötetlen beszélgetést Deák Imre járási polgárőr koordinátor tevékenységének beszámolója vezette fel. A komlói elnök hangsúlyozta, hogy a szövetségük legfontosabb lába -a leghatékonyabb munkavégzés érdekében – az akadálytalan információcsere.

Számos település – Mágocs, Alsómocsolád, Szászvár, Vékény, Magyarhertelend, Gödre – polgárőr egyesületének képviselője jelent meg a találkozón. A vendégek röviden ismertették egyesületük helyzetét taglétszámukat, a településükön végzett munkát.

“A megyei állomány aktívan együttműködik mind a településük önkormányzatával, mind a járáshoz tartozó rendőrséggel – fogalmazta meg az országos elnök zárógondolataiban az egyesületek működési metódusát. Továbbá elmondta, örül, hogy elfogadta a meghívást, mivel elégedetlen hangokra számított Baranyában, de az elhangzottak alapján – pár apróságtól eltekintve – olajozottan folyik a munkavégzés. Mindenki gazdája a területének – összegezte dr. Túrós András az elhangzott beszámolókat.

Dr. Váczi István felszólalásában tolmácsolta Dakos József tábornok köszönő és köszöntő sorait, aki novembertől már a Csongrád megyei rendőrkapitányságon fogja ellátni feladatait. A komlói kapitány felhívta a figyelmet többek között az új gyülekezési törvényre, a magánélet védelméről szóló törvényre – amely kimondja: mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását tiszteletben tartsák. Ezekkel a polgárőröknek is tisztában kell lennie a megfelelő munkavégzés érdekében.

Polics József polgármester előretolt ékeknek nevezte a polgárőröket a rendfenntartó szervek között. Hiszen – mint megjegyezte – nem sok olyan ember van, aki feláldozza szabadidejét a közbiztonságért. Amit látok – tette hozzá – , hogy a szervezet teljesítménymutatói míg emelkednek, addig a “negatív” mutatók a nulla felé közelednek a kitartó munkájuknak köszönhetően.

A koordinációs értekezleten megyei elnöki dicséretben részesült – a polgárőr mozgalomban a lakossági bűnmegelőzés terén végzett eredményes tevékenységéért – a magyarhertelendi Eichert Károly, az alsómocsoládi Csillik László és a tormási Kopasz Bálint.

forrás: Komlói újság