csütörtök, március 28, 2024
Ifjú PolgárőrségPolgárőrség

„Ifjú rendőrök” a Dombay tónál

Gyermekek részére szervezett akadályversenyen közreműködtek a Baranyai Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei a Pécsvárad melletti Dombay tónál.

A Szebényi Polgárőr Egyesület felkérésére 2018. május 30-án akadályversenyen jártak a rendőrök. A Véméndi Általános Iskola felső tagozatos, erdei iskolában lévő tanulói számára szervezett programon résztvevő félszáz gyermeknek hat akadálynál kellett különböző feladatokat teljesíteniük. Az „NCIS” elnevezésű állomáson rendőri szerepbe bújva próbálhatták ki magukat a diákok, amelynek keretében járőrként, és nyomozóként teljesítettek szolgálatot egy rablás helyszínén. A fiúk és lányok rendkívüli érdeklődéssel vetették magukat az élménypedagógiai elemekkel átszőtt feladat végrehajtásába, amelynek alkalmával felkutatták, majd biztosították a szimulált bűnügyi helyszínt. A munkamegosztás során volt, aki fényképezett, volt, aki a bűnjeleket rakta a bűnjelzacskóba, miközben a nyomozók a sértetteket hallgatták ki, majd a gyerekek elkészíthették az elkövető fantomképét is.

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság