csütörtök, március 28, 2024
OPSZ

Idén is körbetekerték a polgárőrök a Velencei tavat

Idén is körbe biciklizték a polgárőrök a Velencei-tavat, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a közbiztonság fontosságára.

„Magyarországon van a legjobb közbiztonság Európában és erre büszkék lehetünk!” Ezt dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke mondta június 2-án, Velencén, az immár negyedik alkalommal megrendezett „Tekerd Körbe a Velencei-tavat” kerékpáros túra megnyitásakor. Az elnök hangoztatta, hogy az országban olyan közbiztonság van, és ezt nyugodtan lehet magyar valutának tekinteni. Ezt a valutát be lehet váltani a turizmus és a gazdaság fejlesztésére, az emberek nyugalmára is. Rávilágított, hogy Magyarország, a magyar kormány, annak belügyminisztériuma, rendészeti szervei megfelelő gyakorlati választ adnak az utóbbi évek biztonsági kihívásaira. Nyomatékosította, hogy a Polgárőrség is felkészült ezen kihívásokra, tudta és tudja, milyen válaszlépéseket kellett tenni a múltban illetve kell tenni a jövőben.
Szél Pál, az OPSZ Sportegyesületének elnöke elmondta, hogy a 32 kilométeres kerékpártúrát a polgárőrök a Velencei-tó környéki települések közbiztonságáért tekerik körbe.

A túrán nem a gyorsaság számított, hanem hogy minél többen vegyenek részt és hívják fel a figyelmet a közbiztonság védelmének fontosságára. A túrázókat motoros polgárőr vezette fel, két helyen rövidebb-hosszabb pihenőt beiktatva.

(Lőwinger)