csütörtök, március 28, 2024
Polgárőrség

„Fogadj örökbe egy zebrát!” Baranyában

Baranya Megyében egy tucat Baranya Megyei Polgárőr Egyesület csatlakozott az OPSZ által indított „Fogadj Örökbe egy Zebrát” akciójához. Az akció célja, hogy a jelző lámpa nélküli, kijelölt gyalogos átkelőhelyeknél a felfestett járdagrafika felhívja a figyelmet a gyalogosok szabálykövető magatartásának javítására. 2016-ban az Országos Polgárőr Szövetség által indított „Fogadj örökbe egy zebrát!” nevű program célja, hogy az önkormányzattal és a rendőrséggel közösen kijelöljék azokat a nagy forgalmú, iskolák és közlekedési csomópontok közelében lévő zebrákat, melyeket a városi polgárőrök ezentúl kiemelten fognak figyelni, hogy a pécsiek biztonságosabban közlekedhessenek. Első körben járdagrafika lett felfestve az örökbefogadott gyalogátkelőhelyeknél. Ez a grafika még a mobiltelefonozó lehajtott fejjel közlekedő fiatalok figyelmét is felkelti. Pécsett több mint egy tucat zebránál festették már fel a könnyen kiszúrható sárga „Nézz körül” feliratot, többek között a Vásárcsarnok előtt, a Kórház téren a kórház előtt, a Mecsek Áruháznál, a kertvárosi kormányablak előtt, a Búza térnél a Corso Hotel előtt is található ilyen figyelemfelhívó felirat. Emellett a megyében Mohácson, Bólyban, Szigetváron, és Siklóson is felfújták már a figyelmeztető szöveget, melyet a figyelmetlenebb járókelők, a zebrákra esetleg telefonnyomkodás közben lelépők is jó eséllyel észrevehetnek.
Továbbiakban az örökbefogadó polgárőr egyesületek kiemelt figyelmet fordítanak a zebra felfestésére, környezetére, megvilágítására stb. Ha kell az illetékeseket értesítik a problémáról figyelemmel követik a javításokat.
A fényképek mutatják a járdagrafikát a videó pedig a menet közbeni mobilozást.

Videó a Pannon Televíziótól: