csütörtök, március 28, 2024
OPSZ

Évértékelő Közgyűlés Tartott a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület

A Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület 2018.március 9.-én 15 óra 30 perckor Balatonberényben a polgármesteri hivatal dísztermében tartotta meg éves közgyűlését.

Szabó Sándor gazdasági vezető a közgyűlés levezetője köszöntötte a résztvevőket, megjelent kedves vendégeket. Külön köszöntötte dr. Túrós Andrást OPSZ elnökét, Poór Gyulát a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnökét, Beck Péter rendőr őrnagyot a Marcali Rendőrkapitányságtól, Kövér Gábort az OPSZ Vízi Polgárőr Tagozatának elnökét, Horvát Zsolt századost és Nevelős László alezredest a Somogy Megyei 4. Toborzó és Érdekvédelmi Központból.

Az ilyenkor szokásos közgyűlési formaságok (jegyzőkönyveztető, hitelesítők megválasztása és a napirendi pontok elfogadása) után Bozsóky Ferenc, a szervezet elnöke beszédében elmondta, hogy a Balaton Vízi Polgárőr Szövetség szervezését 2007-ben kezdték el és a Győri ítélőtábla miatt, aki megtámadta a bejegyzésüket és 2009-ben Balaton Vízi Polgárőr Egyesületként lettek bejegyezve. 2009. május 15.-én Balatongyörökön évadnyitó koordinációs értekezletet tartottak a Balaton parti polgárőr egyesületek részvételével. A rendezvény célja volt hogy létre hozzák a Balatonon körbe a vízi tagozatokat és vízi egyesületet. Sajnos terveiket elképzeléseiket nem sikerült létrehozni. A 2017-es évet a 2016-os évhez hasonló képen kezdték meg áprilisban a nyári idegenforgalmi szezonra felkészüléssel. A feladatok ismeretében cselekvési programot készítettek egyesületük speciális helyzete miatt. Önkormányzatokkal a rendezvények számáról egyeztetek melyeknek száma a kettőszázat is meghaladta. A technikai eszközeiket felkészítették a fokozott igénybevételre. 2016-ban 9470 órát teljesítettek 2017-ben a tavalyi óraszámot túlszárnyalták 11716. órát teljesítettek. Aktívan segítették és segíteni fogják a továbbiakban is Horvát Róbert Ifjúsági, sport és karitatív alelnök a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnökét és az OPIT tábor munkáját. Munkájukat segíti a 4. Somogy Megyei és a 12. Zala Megyei Toborzó és Hadkiegészítő Parancsnokság Érdekvédelmi Központ. Fegyverbemutatóik nagy sikert arattak a fiatal polgárőrök körében. Kiemelkedő és összehangolt munkájuk révén nem volt kerékpáros és gyermekbaleset, strandlopás, vízbefulladás, kerékpárúton garázdaság, és gépkocsi feltörések a térségükben. 2017-ben a legtöbb szolgálatot Szalai István 881 órát teljesített. A közterületen teljesített szolgálati órák száma 2682 óra volt. A Kis Balaton térségében Gátőri József és csapata 1262 órát, Kis Ferenc Balatonberényben 1241 órát, Gyenesdiás Libás KJAVSE. 1136 órát, Balatonszárszó dr. Schumann Béla professzor úr 112 óra, Balatonalmádiban Rácz Sándor 26 órát teljesített. A rendőrséggel közösen 360 órát voltak szolgálatban, jelzésadás 125 esetben, segítségnyújtás 38 esetben, eltűnt személyek felkutatása 3 esetben, vadőrrel 4, alkalommal teljesítettek szolgálatot. A Somogy Megyei Polgárőr Szövetség felé a kapott támogatást időben és hiánytalanul elszámolták. Egyesületük nem csak a települések közrend, közbiztonság, vízbiztonságát őrzi, hanem a település életében aktívan résztvevő szervezet is mellyel az önkormányzatok felkérésére maximálisan igyekszik teljesíteni. Legfontosabb feladatuk a Balaton és a nyaralni-pihenni vágyók védelme a nyári, illetve a téli időszakban. Fontosnak tartják a Balatonon is a közbiztonságot, a közrendet, a közfegyelmet, a vízi közlekedés szabályainak betartását, a környezetvédelmet, a környezet megóvását, az életmentést és az orvhorgászat visszaszorítását, amely szintén vállalt feladatuk.

Szabó Sándor gazdasági vezető a 2017 évi gazdasági beszámolójában elmondta, hogy nyitóegyenlegük 252595 Ft volt. Az egyesület 2017 -ben összesen 2 077 901 forintból gazdálkodhatott. A kiadásuk 1 643 332 Ft volt és így a maradványuk 434 569 Ft. A 2018 évi költségvetési tervezetben a támogatásokhoz mérten 2 312 640 Ft kiadást és 477 529 Ft maradványt terveztek.

Tilesch József a felügyelő bizottság tagja elmondta, hogy a felügyelő bizottság ellenőrzése során áttekintette az egyesület 2017 évi működését, tevékenységét és gazdálkodását továbbá a pénzügyi okmányainak ellenőrzését. Az egyesületi vezetők a vonatkozó törvényi rendelkezéseknek és a bírósági bejegyzésnek megfelelően végzi tevékenységét és a vizsgálataik során megállapították, hogy az egyesület működése minden tekintetben megfelel az alapszabályban rögzítetteknek. Az éves beszámolóban foglaltak vizsgálatának eredménye. Megállapították, hogy a mérleg és eredmények kimutatása az eredeti bizonylatokkal és okmányokkal megfelelően alá van támasztva, megfelelnek a valóságnak és hű képet mutatnak az egyesület működéséről. Az elmúlt év pénzügyi eseményekről pénzügyi bizonylatok készültek és ezek tartalmi és alaki követelményeknek megfeleltek.

dr. Túrós András az OPSZ. elnöke beszédében elmondta, hogy egy érdekes egyesület a Balaton Vizi Polgárőr Egyesület, mert itt vannak Budapestiek, Nagykanizsaiak, Pilisiek, Gyenesdiásiak és néhányan Balatonberényiek, ezért nagyon vegyes ez az egyesület. Másrészt az egyesületi tagok nagy része kettős tagságban van. Aki csak ennek a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesületnek a tagja 5-6 fő ha van. Ebből az következik, hogy ennek az egyesületnek van egy integráló szerepe, amelyet eddig még nem sikerült megtalálni pontosan, ahogyan elhangzott a beszámolóban is, hogy szerettük volna ezt a Balaton Vízi Polgárőr Egyesületet felhatalmazni arra, hogy a Balaton környéki polgárőr egyesületekből azokat a polgárőröket, akiknek van valami affinitásuk a vízi tevékenységhez és ellenőrzéshez azokat egyesítse. Sajnos ez a dolog még Isten igazából nincs kitalálva. Kicsit játszunk is ugye, de most már komoly szervezeti struktúrába kellene tenni, mégpedig olyan formába, hogy van ugye az Országos Polgárőr Szövetségnek a Vízi tagozata amely a Dunát, a Tiszát, a Balatont, a Velencei tavat, a Fertő tavat egyesíti nagy általánosságokban , de nem véletlen, hogy a Balaton Vízi Polgárőr Egyesületet az Országos Polgárőr Szövetség külön kezeli, mégpedig azért hogy a Vízi tagozat ne tudja ezt semmilyen körülmények között se kiikszelni. Az OPSZ-nek a költségvetésében is külön soron szerepel a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület melynek jómagam is tagja vagyok. Ezáltal ki van emelve az egyesület. Sok egyesület örülne, ha ilyen mértékű támogatást kapna. Az egyesületnek azt kellene a közeljövőben kitalálni, hogy hogyan lehetne egy tényleges Balatoni Vízi Polgárőr Egyesületet csinálni, mert szövetséget nem lehet, mert azt a törvény tiltja. Szövetség csak megyékben és országos szinten lehet. Az egyesületet a vízi tagozaton belül valamilyen formában kellene, kiemelten kellene elhelyezni, hogy rangot, adjunk ennek az egyesületnek és ténylegesen hatalmazzuk fel Országos Polgárőrségi Szövetségi hatáskörrel arra, hogy legyen legalább arra a területre valamilyen illetékessége és hatásköre is ahonnan itt vagyunk (pl. Gyenesdiás, Balatonalmádi). A déli part az gyorsan integrálható, mert itt van a Somogy Megyei Szövetség elnöke. A Veszprémi rész kicsit kétséges, de meggyőzhetőek ők is és akkor tényleg lehetne terjeszkedni, hogy ez egy komoly szakmai egyesületté váljon, és akkor hozzá lehetne kezdeni az építkezésnek. Amikor felteszem a kezemet és mondjuk, a bal kezemben van a lovas tagozat és a határvédelmi tagozat akkor azt mondom, hogy ezek itt vannak fent a csúcson. Ha a Vízi tagozatot nézem, akkor még mindig billegünk és sokszor olyan érzésem van, hogy a Vízi tagozatnak a tevékenysége, közötte a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület tevékenysége is, billeg és ilyen hullámhegyeket-hullámvölgyeket ír le. Ezt kellene kiküszöbölni, hogy tényleg egy Balatoni Vízi (vitorlás) Polgárőr Egyesület lenne, és akkor legyen szakmai oktatás évente legalább kétszer, meg kell nézni azt, hogy kik azok, akik vízre és kik, akik csak is szárazföldön alkalmasak és képesek ilyen szolgálatot ellátni. Jó lenne, ha a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elfoglalná azt a megérdemelt helyét, amelyet a saját fejemben elgondoltam, szakmai és szervezeti szinten elképzelt, és akkor tudunk majd a Balatoni Vízi Rendészeti Kapitánysággal is meg a többi kapitánysággal is egy sokkal harmonikusabb kapcsolatot együttműködést kiépíteni és utána jelentkezhetünk arra, hogy több hajó és jármű eszköz legyen az egyesület tulajdonában. Építkezünk, hogy erősödjön ez az egyesület, mert ez egészen biztos, hogy ez szükséges. Szomorú vagyok, mert már legalább háromszor beszéltünk arról, és ezt most, a Vízi tagozatnak mondom, hogy a jogszabályt módosítani kellene, hogy a polgárőrség kapja meg azt a lehetőséget, hogy a védet vizekre is az ellenőrzési felhatalmazása meglegyen, és a mai napig, se a Közlekedési alelnök, se a Vízi tagozat elnöke, se a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület nem tették le azt a jogszabályi módosításra szükséges öt mondatot,és indoklást amit én már régen letárgyaltam az illetékes minisztérium vezetőivel, és ha azt mondják, hogy ha a rendőrség rábólint, és támogatja, akkor befogadjuk és a Balatonon is és a Velencei tavon is meg lehet szerezni ezt a lehetőséget, hogy ne ilyen bújtatót meg tógazdálkodási engedéllyel meg még ki tudja, milyen engedéllyel futnak ki a hajóink, hanem szerezzük meg ennek a lehetőségét. Jó hát persze azt is lehetne mondani, hogy miért nem, csinálom meg én, de a szakemberek itt vannak. Ez nem azt jelenti, hogy nem csináltam néhány jogszabályt már. A Magyarországi rendőrségi törvényt is megalkottuk megírtuk és az sokkal nagyobb és jelentősebb feladat volt. Tulajdonképpen ezt szeretném egyébként, hogy kicsit komolyabbak legyünk, mert rengeteg eredmény van, és a Balatonnak legyen a gazdája ez a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület. Próbáljuk meg, hátha sikerül! Minden segítséget meg fogok adni. Most olyan időket élünk, hogy értékelések és elemzések vannak, mindenki számba veszi, hogy milyen eredményeket és sikereket értek el, ezt megtette a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, az Országos Polgárőr Szövetség is két héten belül értékel és letesszük az értékelésünket az Országnak az asztalára. A Kormánynak van egy képes kiadványa a polgárőrségről és tulajdonképpen, mint az Országos Polgárőrség elnöke az értékelést én is erre fogom felfűzni 24.-én, amikor a belügyminiszter úr és más Országgyűlési képviselők jelenlétében elemezzük, értékeljük tevékenységünket. Az elmúlt nyolc évben a polgárőrséget a támogatásban a kormány, a belügy, a rendőrség kiemelten kezelte, ami egy jelentős fejlődés, technikai költségvetési, jogi támogatást kapott a polgárőrség, amelyre komolyan büszkék lehetünk. Nem pusztába kiáltott szó az, amikor azt mondjuk, hogy a polgárőrség azt ténylegesen hozzájárult szinte az egész Országban minden településen ahol működik a polgárőr egyesület a kiegyensúlyozott közbiztonsághoz. Megvolt a Kormánynak a nagylelkű támogatása a polgárőrség irányába és a hatvanháromezer polgárőr is letette Magyarország asztalára azt, amit letehetett. Ma délelőtt részt vettem egy rendőrségi csapatzászló átadási ünnepségen ahol a Győr Megyei Rendőrfőkapitányt megkérdeztem, hogy tényleg segítenek a polgárőrök? Azt mondja – nem is értem a kérdést. Azt mondta, hogy nélkülözhetetlennek a polgárőrök, nélkülözhetetlen társai a rendőröknek.

Kövér Gábor az OPSZ Vízi Polgárőr Tagozatának elnöke beszédében kitért arra, hogy a Balatonnak, mint légiónak egységesnek kell lennie. Azt is kifejtette, hogy nem csak az a vízi polgárőr, aki a hajót vezeti és mellette segédkezik, mert ez egy tizedrésze a szolgálatoknak. A figyelés, a jelzésadás, amire alakult a polgárőrség, sokkal fontosabb, mint hajókázni. A baj esetén az emberek legtöbb esetben a polgárőrt hívják és aztán a társszerveket szükség esetén, mert lehet, hogy az adott településen csak körzeti megbízott van. Ez annak köszönhető, hogy a polgárőrök helyben ott élnek velük, ismerik a helyi adottságokat. Gratulált a teljesítményének, a tartalmas beszámolóhoz, és arra kérte az egyesületet, tagjait, hogy nem csak az óraszám számít, hanem a minőségre is gondoljunk. Örül annak, hogy a strandokon mindig látni polgárőröket ez által az itt nyaraló vendégek jól érzik itt magukat, mert biztonságos környezetben vannak. Nagyon jó dolog az, amikor a strandon valahová leteszem a cuccomat, autókulcsomat, és nem kell ott vigyázva azon gondolkodnom, hogy most hová is tegyem, hogy el ne lopják. Felhívta még az egyesület figyelmét a megfelelő egységes öltözetre, mert nagyon fontos a megjelenés.

Beck Péter rendőr őrnagy úr a Marcali Rendőrkapitányságtól is csak megerősíteni tudta a Győri Rendőrfőkapitány szavait miszerint a polgárőrök nélkülözhetetlennek, mert a polgárőrök olyan sokrétű feladatokat látnak el a határvédelemtől a vízi szolgálatig, ami azt is igazolja, hogy rengeteg közös órát teljesítenek a polgárőrök a rendőrséggel együtt. Ezért külön köszönet jár azoknak a tagoknak, akik ebben jelentős szerepet vállalnak. Kiemelte, hogy a megfelelő egységes öltözet, egyenruha a Balaton térségében elengedhetetlen, hiszen ez a régió a turisták által a sajtó világközpontjába kerül. Javasolta az egyesületi tagoknak az elsősegélynyújtás és újraélesztési tanfolyamok végzését, mert itt a Balaton térségében ezt sokszor előfordulhat a napi gyakorlatban. Ez nagyon hasznos lenne, ha ebben is bővülne a polgárőrök ismerete. Az együttműködést a továbbiakban fokozni kell. A rendőrség ehhez minden támogatást meg fog majd adni a törvény adta lehetőségeken belül. A helyi viszonylatban a jelzésekkel kapcsolatban köszönettel tartozunk főleg orvhalászattal kapcsolatban nagyon sok jelzés érkezett a polgárőröktől.

Horvát Zsolt százados Somogy Megyei 4. Toborzó és Érdekvédelmi Központból gratulált az elmúlt év eredményeihez, és az idei évben is mindennel segítik majd az egyesület munkáját, amiben szükség van. Azt szeretnék, hogy az önkéntes tartalékos rendszer kiépüljön egymást kiegészítve és egymásra épülve mindkét szervezetben együtt működve tudjon működni. Hiszen mindkét szervezetnek közös a célja. Az együttműködés érdekében Nevelős László alezredes, a Magyar Honvédség kiképző kaposvári előkészítő részlegvezetője az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszerről beszélt, ami tavaly lett bevezetve az országban. Céljuk hogy minden magyar honvédség Magyarország minden járásában egy 100 fős területvédelmi tartalékossal szeretnék feltölteni ezt a rendszert ahova nagy szeretettel, várják a polgárőröket is. Olyan képességeket tudunk biztosítani a polgárőröknek, ami náluk megszerezhető pl. elsősegélynyújtás, önvédelmi képesség, tereptant, tájékozódást ez mind olyan képesség, amit a polgárőrök jól tudnának alkalmazni.

Poór Gyula a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, hogy nagyon tetszett az, amit dr. Túrós András elnök úr és Kövér Gábor az OPSZ Vízi Polgárőr Tagozatának elnöke elmondott. Véleménye szerint nem csak neki kellett volna itt ülnie Somogy Megye elnökeként, hanem itt kellene lennie egy Zala Megyei elnöknek és egy Veszprém Megyei elnöknek is, mert a Balatonnak csak a déli partja Somogy Megye. A Balatoni Vízi tagozat még mindig a szolgálat ellátás helyével szenved, mert már Somogy Megyében bejegyzett egyesület, Somogy megyei egyesületi vezetők, egyesületi tagok a tagjai, de szolgálatának a nyolcvan százalékát Zala illetve Veszprém Megyében látja el. S azért kellene Veszprém megyei és a Zala megyei elnöknek itt ülnie, hogy megkérdezhessem tőlük, hogy -Ti adtatok négyszázezer forintot az egyesületnek hogy működjön?  Mert ha összeadnánk a három megye támogatását, akkor az 1 200 000 Ft. Abból már lehet élni, lehet működni, lehet hajót venni, lehet autót fenntartani és lehet oktatni. 480 000 forint egy defibrillátor mert én most a támogatásomat erre költöttem. Kellett az egyesületnek, mert egyszer történt az, amikor meghalt egy ember a településen és inkább erre dobom ki a pénzt, és soha ne keljen használni, mint még egyszer előforduljon ez velem. Nagyon szépen köszönöm a munkáját úgy a Zala Megyei és a Somogy Megyei tagoknak. Nagyon tetszik a gondolat, hogy felfűzzük a Balaton partot körbe körbe. A rendőrség működésébe Somogy Megyei Rendőr-főkapitánysághoz tartozik a Balaton víz felülete. Siófoki Vízrendészeti Kapitányság működik, Horváth László rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos vezetésével, és mi még mindig csak egy kis sarokban tudunk egy hajót biztosítani. Tihanyban két évvel ezelőtt néztük végig közösen a Vízi mentők, hogy hajtották végre a mentést. Ott álltunk, ugyan olyan hajójuk volt, mint nekünk, csak ők az egész vízfelületet hajózhatják. Ezt kell elérnünk és ebben én maximálisan partner leszek, és teljes tekintetben támogatom a Vízi Légió megalakulását. Van nagyon sok nagyon jó Balaton parti egyesület pl. Balatonszárszó, Zamárdi, Siófok ahol vannak vízi rendőrök, vízi mentősök,… stb. Az idén is ugyan úgy támogatni fogom az egyesületet, mint ahogy tavaly is megtettem.