csütörtök, március 28, 2024
Földön-vízen-levegőbenLovas tagozatPolgárőrség

Elnökségi ülés a Határvédelmi Polgárőr Tagozatnál

Az OPSZ Határvédelmi Polgárőr Tagozata február 16-án, Mórahalmon tartotta elnökségi ülését, amelyen részt vett Torma Sándor rendőr ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatának vezetője, valamint az elnökség tagjai.

Az elnökség ülését Csorba Sándor a tagozat elnöke nyitotta meg, köszöntötte a megjelenteket, ezt követően négy napirendi pont megtárgyalását javasolta. Elsőként Torma Sándor ezredes tartott tájékoztatót a déli határ szakasz védelmi rendszeréről és a migránsok kezeléséről. Elmondta, hogy az elmúlt évekhez hasonlítja a 2017-es évet, akkor a migráció hullámzása volt jelen ezen a határszakaszon. 2017 év harmadik negyedévében erősebb volt a migráció és több volt ebben az időben az elfogás is. Érződött a biztonsági határzár megléte, kevesebben próbáltak bejutni az ország területére illetéktelenül. Sok új eszköz áll rendelkezésükre a határvédelem erősítésére. Pl. új hőkamerák. Természetesen a technikai fejlesztés tovább folytatódik, ez a fejlesztés tovább erősíti a határvédelmi munkát is. Elmondta még, hogy a rendőrség legfőbb szövetségese a polgárőrség, akik sokat segítenek a határmentén. A polgárőrökkel az együttműködés példa értékűnek mondta. Természetesen a határmentén levő polgárőrök a napi feladataikon túl a határszakaszon is jelenvoltak, amit ezúton is megköszönt. A vendég polgárőr szolgálat jelentősen megemelkedett a határmentén, amely sokat segített a közös szolgálatok ellátásában is.
Ezután az elnök előterjesztette a tagozat 2018 évi munkatervét, amelyet megtárgyaltak és meghatározták a fő célkitűzést, amely a migrációval érintett területeken fokozott közterületi szolgálatellátás. Ezután áttekintették a tagozat egy éves működésének tapasztalatait, meghatározták a további feladatokat. Fő feladatként határozták meg a határvédelmi polgárőrökkel való együttműködés segítése érdekében a rendőrség megyei szintű vezetéssel az elmúlt éves tapasztalatok értékelését. Fontos feladat még az OPSZ Lovas tagozatával az együttműködési megállapodás megkötése is. A tagozathoz eddig 72 egyesület és 1337 fő Határvédelmi Polgárőr csatlakozott. Majd elfogadták a tagozat 2018 évi költségvetését is.

(Magyari Béla)