péntek, március 29, 2024
OPSZ

Egyesületek Összefogásban az ÖKO-napon

2019. szeptember 21-én 7. alkalommal került sor a Városvédők Újtelepért Egyesület és az E-Elektra Zrt. szervezésében tartott ÖKO-nap műszaki és fémhulladék-gyűjtő akciójára. Az idén az egyesület új helyszínt választva Dunaújvárosban a Vak Bottyán utca és Móra Ferenc utca sarkán, a volt Újtelepi iskola épületét választotta. A gyűjtőakció során a lakosok reggel 8 és délután 13 óra között adhatták le elromlott vagy lecserélt háztartási gépeiket, feleslegesé vált fémhulladékaikat és összegyűjtött műanyagkupakokat. A leadott tárgyak szétválogatásában és pakolásában közel 40 közösségi szolgálatot teljesítő diák segédkezett. A Dunaújvárosi Városvédő Polgárőr Egyesület a konténerek őrzésében és a forgalom irányításában vette ki a részét. A forgalomirányításban a Dunavecsei Polgárőr Egyesületből Rózsa Zalán és Rózsáné Leja Mónika segédkezett.

A Dunaújvárosi Városvédő Polgárőr Egyesület 1994 májusában alakult meg. Elnöke Kertes József volt 2017-ig egészen halála napjáig. Helyét Hegedűs László vette át, aki a mai napig 28 aktív polgárőr kíséretében viszi az egyesületet.  Fő területük az Újtelepi városrész ahol a lakókkal beindították a SZEM mozgalmat is. 2018-ban Nagyvárosi Bűnmegelőzés keretén belül az OPSZ-től kapott támogatáson 250 000Ft-on az Újtelepi Városrészben a lakók közbiztonsága érdekében 817db ablak riasztott vásároltak és ezt 114 ingatlanra szerelték fel. Fokozott figyelmet fordítanak az idős lakosokra. Éjszaka folyamán többször is segítséget nyújtottak olyan idős embereknek is, aki önerejükből nem tudtak felállni. A Dunaújvárosi Városvédő Polgárőr Egyesület 2018 – ban megkapta a Dunaújváros közbiztonságáért díjat. Az egyesület tagjai közül többen megkapták az év polgárőre díjat a Fejér Megyei éves közgyűlésen.  Évi 16 ezer óra szolgálatot teljesítenek, közel 12ezer km tesznek meg ebből 8ezer km csak a szolgálati személygépkocsival. Az egyesület a Fejér Megyei Polgárőr Szövetségtől szeptember 9-én egy szolgálati autót vehetett át, amit a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon vehettek át.

A Városvédők Újtelepért Egyesület 6 éve vette kezdetét, Újtelep Csoport néven, és 3 éve hogy hivatalosan, egyesületként működnek 11 fővel. Az egyesület elnöke Kisné Fehér Éva, alelnöke Nyári Ilona. Folyamatos kapcsolatot tartanak napi szinten a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőr Egyesülettel, akik rendszeresen biztosítják az egyesület rendezvényeit ( Piknik,ÖKO-nap, Mikulás party ). Az egyesület összekötő szerepét tölti be a lakók és a polgárőr egyesület között. Jó a kapcsolatuk a Rendőrséggel és az Újtelepi körzeti megbízottal. Másfél éve hogy közösségi szolgálatot teljesítő diákokkal is foglalkoznak.

Az ÖKO-napon a Magyar Vöröskereszt Székesfehérvári véradó állomása is jelen volt, és aki tehette vért is adhatott. A rendezvényen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya gyerekeknek szóló bűn- és balesetmegelőzési előadással és bemutatóval készült, de könyv- és kukásautó-bemutató, valamint környezettudatos és/vagy természetes anyagból készült portékák vására is színesítette a kínálatot. A kommunális szemétgyűjtő autó bemutatót és az egyéb hulladék elszállításában a Dunanett Nonprofit kft.-től  Márton László és Varga Zoltán biztosították. A Városvédők Újtelepért Egyesület 22.4 tonna műszaki és fém hulladék, 115 zsák kupak, 57 véradó, 46 levett vérrel zárták a napot, ami a számokat nézve sikeresnek mondható. Az egyesület a befolyt összegből az Újtelepi Mikulás Parti rendezését támogatja.