csütörtök, március 28, 2024
Megelőzés

„BringaAkadémia” Pécsett

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon 2018. június 22-én megtartott képzésen baranyai pedagógusok, rendőrök és polgárőrök vettek részt. Az országos program célja, hogy a mindennapi közlekedési ismeretek elméleti és gyakorlati oktatásával növelje a gyermekek biztonságát. A baleseti statisztikák alapján kimutatható, hogy a 10–14 éves korosztály a leginkább veszélyeztetett, illetve hogy ők azok, akik nemcsak elszenvedői, hanem nagy arányban okozói is közúti baleseteknek. Ennek oka a tapasztalatok szerint elsősorban a közlekedési ismeretek hiánya.Az előadás során a megjelentek tájékoztatást kaptak az aktuális baleseti statisztikai adatokról, a gyermekbalesetek okairól, és a megelőzés lehetőségeiről egyaránt. A programmal azt szeretnék elérni, hogy a most kiképzett oktatókon keresztül minden gyermek hozzáférjen a szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekhez. Cél, hogy a forgalomban gyakorlott módon kezeljék kerékpárjukat, továbbá biztonságosan, a szabályok betartásával közlekedjenek, és mindezen tudást játékos gyakorlatokkal, motivációt jelentő ügyességi versenyek teljesítésével érjék el.

forrás: Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság