csütörtök, március 28, 2024
Megelőzés

Biztonságban az év végi Ünnepek alatt!

A Baranya Megyei Polgárőrök az ünnepek alatt a megye területén az állampolgárok
biztonságérzetének javítása érdekében – kiemelt figyelmet fordítanak a különböző bevásárló- és üzletközpontok, karácsonyivásár, alkalmi kirakodóvásárok helyszínére, piacokra, üzemanyag-töltő állomásokra, pályaudvarokra, pénzintézetekre, valamint olyan nagy tömegeket vonzó helyszínekre, ahol nagyobb eséllyel lehetünk vagyon elleni jogsértés áldozatai.
A Polgárőrség kiemelt figyelmet fordít továbbá azokra a területekre, amelyek potenciális veszélyforrásai lehetnek a különböző karácsonyi bevásárló forgalommal összefüggő jogsértések
(például a zseblopások, lopások, gépjárműfeltörések, fenyőfalopások, illetve szilveszteri tűzijátékok jogtalan használatával kapcsolatos) bekövetkezésének.
Az ünnepeket megelőző illetve az azt követő időszakban is együttműködik a különböző társadalmi
és civil szervezetekkel illetve  együttműködve a rendőrséggel stratégiai partnerként és a rendőrség szakmai irányító szerepe mellett.
Az áldozattá válás megelőzése érdekében kiemelt figyelmet fordítanak az idős, főleg egyedül élő emberek védelmére.

Ezért Fontos, hogy az értékeikre mindig ügyeljenek!

A pénzt- és irattárcákat, ne a táskák, kosarak tetején tartsák, azok tárolására a nadrág hátsó zsebei sem nyújtanak kellő biztonságot. Megfelelő védelmet csak a belső zsebek kínálnak.
Irataikat a lakáskulcsaiktól és gépkocsijuk kulcsaitól elkülönítve tárolják! Télen a vastagabb felsőruházat miatt kevésbé lehet érezni, ha valaki belenyúl a zsebükbe. Ha mégis megtörtént a lopás,
és ezt észlelték, ne szálljanak szembe a tolvajjal! Hívjanak segítséget, értesítsék a rendőrséget!

Áldott békés Karácsonyi ünnepeket, és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk minden Baranya polgárának!
Köszönjük, hogy egész évben segítették az önkéntes munkánkat: