csütörtök, március 28, 2024
Polgárőrség

Biciklin, motoron és lóháton: sikeres évet zártak a Baranya Megyében a polgárőrök

A 118 Baranya megyei polgárőr-egyesületben összesen 3146 polgárőr tevékenykedik, akik a tavalyi évben közel 496 ezer óra szolgálatot láttak el.

Baranyai körkép A Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének (BMPSZ) elnökétől, Cseh Lászlótól megtudtuk, nagyot fejlődött a lovas részleg, a határvédelmi feladatokban is kivették a részüket.

Rádió, felderítő drón és szolgálati kutya

Fejlődtek a motorosok is, már három motorkerékpárral tudták biztosítani a rendezvényeket. A polgárőrség tevékenysége eltolódott a rendezvények biztosításának irányába, Cseh László elmondta, ezt a tendenciát idén meg szeretnék fordítani. Azonban a kiemelt eseményeken – például a Mohácsi Busójárás vagy a Pécsváradi Leányvásár – továbbra is nagy számban jelen lesznek. A légi tevékenység kapcsán 2018-ban is ellátták a szokásos parlagfű-mentesítéssel kapcsolatos feladataikat. Az idei évben egységes digitális rádiórendszert alakítanak ki, melyeket járásonként osztanak majd szét, és drónos külterületi járőrözéseket is terveznek. További újdonság, hogy egy szolgálati kutyájuk is van, a Moha nevű kuvasz Kisdobszán él gazdájával.

Folytatódnak az országos kampányok

A „300×100 Biztonság” elnevezésű kiemelt bűnmegelőzési programjuk a tavalyi évben véget ért, az idén kimondottan a köz- és külterületi jelenlétre fektetnek hangsúlyt. Az „Egy iskola – Egy polgárőr” program folytatódik és a Tisztelet az Éveknek, Biztonságot az Időseknek kampány is, mellyel az idős emberekre figyelnek.

Hangsúlyt fektettek a képzésekre

A tavalyi évben 6 alkalommal tartottak különböző képzéseket, melyek az alapismereti képzést is magukba foglalták. Volt jelzőőri képzés a polgárőrök számára, és gépjárművezetői, illetve motorkerékpáros oktatás is. De a gazdasági területen is képezték a megyei polgárőröket, ugyanis egyesületi szinten egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni az elszámolásokra, melyeket precízen és pontosan kell elkészíteni, ezért volt szükség ezekre a képzésekre, melyeket idén is folytatni szeretnének.

Már közel százan a tartalékosok közt

A Honvédség és a BMPSZ 2017-ben kötött egy együttműködési megállapodást, melynek keretében a tavalyi évre közel 100 polgárőr húzott uniformist az önkéntes területi tartalékosi rendszer keretében. A 2018. február 14-i ünnepélyes szerződéskötés alkalmával egy teljes lovas polgárőr-egyesület lépett be az önkéntes tartalékosi rendszerbe. A polgárőrök így már nemcsak a közbiztonság több évtizedes fenntartásában vesznek részt, hanem a haza védelmében is.

Hétezer járművet vettek górcső alá

Havonta 4-5 alkalommal tartottak a megyében gépjármű-felderítési ellenőrzést, melynek célja a körözés alatt álló, rendszámcserés, forgalomból kivont, lejárt műszakival közlekedő járművek kiszűrése volt. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságnak és a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének legnagyobb közös akciója február végén volt Pécsen. A nap folyamán 7 helyszínen 7340 járművet ellenőriztek, amelynek eredményeként a polgárőrség által üzemeltetett MÁTRIX járműfelismerő rendszer segítségével 4 forgalomból kivont és 12 lejárt műszaki érvényességű gépkocsit szűrtek ki.

A fiatalokat is egyre inkább bevonják

Harmadszor rendezték meg június 9-én Szentlőrincen a Közbiztonsági Napot. A rendezvény célja, hogy a rendvédelmi szervek népszerűsítsék magukat, tevékenységüket. Ilyenkor a polgárőröknek alkalmuk van megmutatni a helyi fiataloknak, miket tanulhatnak, ha ifjú polgárőrként csatlakoznak az egyesülethez. Több mint 40-en látnak el ifjú polgárőri feladatokat a megyében és évente több százan teljesítik az 50 órás közösségi szolgálatot a polgárőröknél.

Színes járdagrafikákat festettek fel

Egy tucat megyei polgárőr-egyesület csatlakozott az OPSZ által indított „Fogadj Örökbe egy Zebrát” akcióhoz, melynek célja, hogy a jelzőlámpa nélküli gyalogos átkelőknél felhívják a figyelmet a gyalogosok szabálykövető magatartásának javítására. Először járdagrafikát festettek fel a zebráknál. A grafika a mobiltelefonozó, lehajtott fejjel közlekedő fiatalok figyelmét is felkelti. Pécsett több mint egy tucat zebránál festették fel a jól kiszúrható sárga „Nézz körül” feliratot, többek között a Vásárcsarnok előtt, a Kórház téren és a Mecsek Áruháznál is. A megyében Mohácson, Bólyban, Szigetváron és Siklóson is felfújták már a figyelmeztető szöveget.

Az idős házaspár segítségére sietett

Takács László a Pécs-Hirdi Polgárőr Egyesület alelnöke 2018. március 2-án a mindennapi teendőit intézte, amikor menet közben figyelmes lett egy idős pár házának ablakára, amely ki volt törve és pokróccal volt eltakarva. A hideg ellenére a kémény nem füstölt amit rossz jelnek vélt, bekopogtatott de nem nyitott neki senki ajtót. László már jól ismerte az idős házaspárt, ezért tudta, hogy általában mindig van otthon valaki, így lenyomta kilincset és bátran bement a házba. A lakásban hideg volt és a párt megdermedve találta. Azonnal mentőt hívott és kiérkezésükig pokróccal betakarta az időseket, a kályhában pedig tüzet rakott. A mentő hamar megérkezett és a mentőorvos megállapította hogy az idős hölgynek el van fagyva a lábfeje. A mentő a sürgősségi osztályra szállította a nénit, akit gyógykezelése alatt Takács László napi szinten látogatott.

Életet mentett a fiatal polgárőr

A megyei polgárőr egyesületek tagjai 68 elismerést kaptak a tavalyi évben. Rózsa-Bakacsi Ferenc, a Mecsek Polgárőr Egyesület egyik tagja például Életmentő Emlékérmet vehetett át. A férfi szeptember 27-én súlyos közlekedési balesetnek volt szemtanúja a Kozármislenynél található körforgalomnál. Egy motoros ütközött egy autóssal, a karambol ereje akkor volt, hogy a motoros lába leszakadt. Ferenc azonnal megállt, telefonált a rendőröknek és a mentőknek, eközben rájött, ha nem avatkozik közbe, a sérült a helyszínen életét vesztheti. Egy arra autózó szabadnapos mentőtiszt és egy autós segítségével ellátták a szerencsétlenül járt motorost. Ferenc a baleset után a helyszínen maradt, igazolta magát, majd a forgalom irányításában segédkezett. A fiatal polgárőr maga is a motorkerékpárok megszállottja, motoros járőrként is dolgozik.

Tóth Viktória