Árvíz ellen védekeztek a polgárőrök Vékényben

2018.03.17.-én az egész napos nagy esőzés következtében veszélyessé vált a Vékényben az átfolyó Völgység-patak. Már a délutáni óráktól kezdve figyelték a Vékényi Polgárőr Egyesület tagjai, hogy emelkedik a víz szintje. Az elmúlt évek tapasztalata alapján tudták, hogy ha így esik az eső továbbra is, ki fog önteni. Így kb. este 7 óra felé Szilasi Csaba a Vékényi Polgárőr Egyesület elnöke mozgósította a polgárőröket, szereztek zsákokat, és hozattak homokot és homokzsákokat helyeztek el a kritikus helyekre. Közben aggódva figyelték a már kiöntött patak nagyságát. Kárász és Vékény között az országutat lezárták. Javult a helyzet mikor este 10 óra tájban az eső hóra váltott. Sajnos egy ház pincéjébe befolyt a víz,pedig ott is voltak homokzsákok.  Éjszaka olyan 1 óra felé került olyan állapotba a víz, hogy mindannyian átázva,fázva nyugovóra térhettek. Szilasi Csaba a Vékényi Polgárőr Egyesület elnöke köszönetét fejezi ki  a polgárőröknek,a helyi vállalkozóknak,az Önkormányzatnak és a segítőknek a helytállásért!!!

forrás:Szilasi Csaba
Vékényi Polgárőr Egyesület elnöke

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás