A Rendőrség stratégiai partnere a Polgárőrségnek

2018. május 24-én az Országos Polgárőr Szövetség, az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága gépjárműveket és robogókat adott át a polgárőröknek.

A Polgárőrség a közterületi szolgálatellátás fejlesztése céljából, országosan 69 db gépjárművet és 40 darab robogót vehetett át a Rendőrségtől. Az ünnepségen 15 db gépjárművet adott át ünnepélyes keretek között, jelképesen Kovács István r. vezérőrnagy, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes a meghívott polgárőr egyesületeknek.
Kovács István országos főkapitány-helyettes beszédében elmondta, hogy a közös szolgálatellátás alkalmával a polgárőrök a városokban, a községekben, valamint az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken növelték közterületi jelenlétet, ezáltal jelentős segítséget nyújtottak a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése területén. Hangsúlyozta, hogy a 300×100 biztonság az OPSZ és a Rendőrség kiemelt bűnmegelőzési mintaprojektjének feladatait Magyarország 300 településén hajtják végre az együttműködő felek. A Rendőrség részéről már 2016-ban megfogalmazott igény szerint a polgárőr egyesületek az illegális migráció miatt megnövelték közterületi jelenlétüket. Az ORFK és az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság az elmúlt években kerékpárok, segédmotoros kerékpárok, egyéb eszközök és a lovas szolgálat ellátásához szükséges védő kobakok beszerzésében is támogatta a polgárőrök tevékenységét. Elmondta, hogy 2018-ban a Rendőrség folytatni kívánja az elmúlt években, nagy sikerrel, közösen, illetve a rendőri szervek támogatásával végrehajtott programokat. Ezután pedig jelképesen az egyik gépjármű, illetve robogó kulcsát átadta Burka Norbertnek a Rábapatyi Polgárőr Egyesület elnökének és Schönberger Tamásnak a Baranyai Motorkerékpáros Polgárőr Egyesület képviselőjének.

Dr. Túrós András az OPSZ elnöke köszönetét fejezte ki az átvett gépjárművekért és robogókért. A Rendőrség stratégiai partnere a Polgárőrségnek – mondta. A mai gépjármű, illetve robogó átadással, a Rendőrség bizalmát fejezte ki a OPSZ felé, ahogy teszi ezt már 27 éve. Elmondta, hogy ezzel a technikai támogatással a Rendőrség szükségesnek és indokoltnak tartja a Polgárőrség működését. Hangsúlyozta, hogy három pillére van az ország közbiztonságának: a Rendőrség, az önkormányzatok és a Polgárőrség. Az a közbiztonság, aminek részesei vagyunk és élvezünk, az egy komoly munka eredménye – fogalmazott. Kifejtette, hogy a Rendőrség támogatása nem öncélú, hanem a kapott technikai eszközöknek hozzá kell járulnia a települések kiegyensúlyozott közbiztonságához. Az OPSZ elnöke zárógondolatként elmondta, hogy a Polgárőrségnek kötelessége felsorakoznia a rendőrség mellé, mint legfontosabb stratégia partner. „Ehhez viszont kell a tisztesség, a becsület, az egység, hogy ténylegesen a Rendőrség, a lakosság és Magyarország kormánya is büszke legyen a Polgárőrségre, a polgárőrök teljesítményére.”

Csonka Nándor

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás