péntek, március 29, 2024
MegelőzésPolgárőrség

A Baranya Megyei Polgárőrök a parlagfű elleni védekezés fellegvára!

A Pécs–Pogány repülőtéren számoltak be a parlagfű elleni országos akció idei eredményeiről, kiemelve a polgárőrök szerepvállalását.

2016. október 13.-án az Országos Polgárőr Szövetség és a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége közös szervezésében a Pogányi repülőtéren került megrendezésre a „Polgárőrök a parlagfűmentes településekért” program záró fóruma, melyen közel 70 fő volt jelen.

A „Polgárőrök a Parlagfűmentes Településekért” országos program záróeseményén méltatták az önkéntesek szerepvállalását is. Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettesének összesítése szerint idén 3,6 millió hektárt ellenőriztek országszerte, a parlagfűvel fertőzött terület nagysága 4 ezer hektár volt. Az elhanyagolt területek miatt 70 millió forint bírságot szabtak ki. Közérdekű védekezést 1989 esetben, mintegy kétezer hektáron rendeltek el. A minisztérium idén 3 millió forintos támogatást nyújtott az Országos Polgárőr Szövetségnek, miután a parlagfű elleni eszközbeszerzési pályázaton tavaly 164 nyertes egyesület között a polgárőr szervezetek is sikerrel szerepeltek, összesen több mint 43 millió forint értékben.

 

Az eseményen részt vett és előadásával színesebbé tette a fórumot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke Dr. Gyuricza Csaba, a Földművelésügyi Minisztériumtól Szalkai Gábor főosztályvezető helyettes; a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara elnöke Tarcali Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal növényvédelmi mérnökszakértője Pinke Viktória, az OPSZ szakmai alelnöke Zámbó Péter, az OPSZ közlekedési alelnöke Pausz Ferenc, az OPSZ környezetvédelmi alelnöke Erdős Viktória, az OPSZ alelnöke és a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke Dr. Bilisics Péter, a BMPESZ elnöke Cseh László, és a Kökényi Polgárőr Egyesület tagja Prosszer Mihály siklóernyős oktató.
A fórumot megtisztelték jelenlétükkel a társszervek képviselői: Dakos József BMRFK vezetője, Lubastyik Zoltán a BMRFK Határrendészeti Osztályvezető, Korontos Zoltán a Pécsi RK vezetője, Garamvári Gábor a Mohácsi RK vezetője, Máté Szabolcs a Szigetvári RK vezetője, Hegedűs Norbert a MH KIKNYP 7. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője, Eckhardt Zoltán a BM Védelmi Bizottság vezetője, Hajgató Zoltán a Baranya Megyei Adó és Vámigazgatóság vám és pénzügyőri igazgatóhelyettese, és Fonód Judit a BM Növényvédő Kamara elnöke.
Bemutatásra kerültek a Baranya megyei légi felderítő szolgálat technikai eszközei is úgy, mint a siklóernyő, és a jövő célja a girokopter. Mindkettő eszköz a parlagfű felderítésében is nagy segítséget nyújthat a következő években.

A megye polgárőreinek munkáját egyre több légieszköz segíti – árulta el Cseh László, a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének elnöke. Három éve képesek már légi felderítésre, először a tagként csatlakozó pilóták saját eszközeit, például háti motoros siklóernyőt használtak. Ezeket az eszközöket egyebek közt eltűnt személyek keresésénél is sikerrel alkalmazták már. Azóta támogatásoknak köszönhetően beszereztek már fényképezésre, filmezésre alkalmas drónt és siklóernyős ultrakönnyű repülőgépet is. Hamarosan már a legmodernebb eszközt, a girokoptert is bevethetik, két tagjuk saját eszközét használhatják majd.

 

A fórumon elismeréssel szóltak a légi felderítés költséghatékonysága mellett a polgárőrök figyelemfelhívó, szemléletformáló tevékenységéről is, amely hosszú távon is hozzájárul az idehaza több millió allergiás életét megkeserítő gyomnövény elleni küzdelemhez
Szakképzett pilótákkal lehetőség adódott a siklóernyős és girokopteres repülés kipróbálására is.