Rangos kiadványban kapott helyet Deák Imre
Illusztris társaságba került Deák Imre, a Komlói Polgárőr Egyesület elnöke. Ismét megjelent a British Enciklopédia „Magyarország sikeres személyiségei” című exkluzív, bőrkötéses kiadványa.
Rangos elismerésben részesült Deák Imre. A Magyar Ezüst Érdemkereszttel és Szent László Éremmel kitüntetett Pro Civitate-díjas polgárőr, a Baranya Vármegyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének alelnöke, az Országos Polgárőr Szövetség Komlói és Hegyháti járásának koordinátora életútja alapján bekerült a Magyarországgal foglalkozó British Enciklopédiába. Az ezer oldalnál is bővebb kiadványba a médiafigyelés és ajánlások alapján főszerkesztők válogatják be egyes országok figyelemre méltó személyiségeit, olyanokat, akik kimagasló teljesítményt nyújtanak szakterületükön.
Az impozáns kiadvány belső védőlapján „Deák Imre – A siker titka: akaraterő, hivatástudat, szorgalom.” olvasható, mely jól foglalja össze a komlói civil vezető ars poeticáját.
„Nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy bekerültem ebbe az enciklopédiába, melyben különböző kategóriákban tudósok, orvosok, művészek, üzletemberek, politikusok, többek között a köztársasági elnökünk, a miniszterelnök; valamint sportolók, világbajnokok, olimpiai bajnokok, Európa-bajnokok szerepelnek – fogalmazott Deák Imre.
A komlói polgárőrök elnöke az egyesületek, civil szerveztek kategóriájában kapott helyet.
A British Enciklopédia „Magyarország sikeres személyiségei” című kiadványa exkluzív bőrkötésben, bibliapapírra aranymetszéssel ellátott lapszélekkel nyomott biográfia, amelynek 8. kiadása jelent meg a közelmúltban.
A díszes könyv előszavában olvasható: 1849-ben Nagy-Britanniában a skót Adam Black jelentette meg az első életrajzi lexikont. Mára több mint 170 éves múltra tekint vissza a sikeres személyiségek életrajzainak megjelentetése életrajzi kiadványokban.